A február sok nyugdíjasnak hoz egy kis anyagi könnyebbséget, hiszen megérkezik a 13. havi nyugdíj, amit az Auchan áruházakban most igazán okosan lehet elkölteni.

A megszokott 5 százalék helyett ugyanis egész februárban 10 százalék blokkvégi kedvezményt kapnak a Bizalomkártyával rendelkező nyugdíjas vásárlók, ha valamelyik hétfői nyugdíjas napon vásárolnak

– olvasható az árulánc közleményében.

A kiválasztott hétfőn már csak le kell húzni a Bizalomkártyát a pénztárnál, amivel a végösszegből járó 10 százalékos kedvezmény automatikusan lejön maximum 100 ezer forintos összegű vásárlásig.

Fontos, hogy a kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk, és

regisztráltak a nyugdíjas napra az Auchan applikációjában, weboldalán vagy az áruházak vevőszolgálatán.

A nyugdíjas nap sikere egyébként számokban is jól látszik: 2025-ben közel 80 ezer alkalommal éltek vele a vásárlók, az Auchan pedig több mint 100 millió forinttal csökkentette a vásárlások végösszegét, vagyis összesen ennyi pénzt hagyott a nyugdíjasok zsebében – írta a vállalat.