A mai nap több szempontból is fontos volt a forint szempontjából. Egyrészt reggel 9 óra előtt majdnem elérte a 411 forintos árfolyamot (410,95 volt az EUR/HUF délelőtti csúcspontja), majd kora délutánra visszaerősödött 407,11-re.
Tehát nemcsak egy több hónapos (január 22.) negatív rekordot sikerült beállítani, de még a magyar fizetőeszköz árfolyamának hektikusságára is újabb drámai példát hozott a forint.
Ezentúl pedig Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is sajtótájékoztatót tartott, amelyen az Economx kérdésére beszélt a jegybank árfolyampolitikájáról.
Ezért is fontos, mert a kormányzat rendszerint a Magyar Nemzeti Bankra tolja az össze-visszaugráló forintárfolyam kérdését, és már számtalan esetben kijelentették, a jegybank feladata a magyar valuta helyzetének stabilizálása, hiszen az a monetáris politika része.
Így kíváncsiak voltunk arra, hogy a jegybanknak van-e már árfolyampolitikája.
Nincs változás a jegybanki és monetáris tanácsi célokban, stabil és viszonylag kiszámítható árfolyamot szeretnénk
– válaszolta Varga Mihály portálunk kérdésére, hozzátéve, olyan gyorsasággal változik a gazdasági helyzet, hogy két monetáris tanácsi ülés között is történhetnek olyan események, amelyek felülvizsgálatra késztethetik az MNB-t, de egyelőre nem lát ilyen pillanatot.
Továbbra is az infláció elleni küzdelmet jelölte meg fontos feladatként és annak mértékét az MNB toleranciasávja alatt tartani.
Arra az újabb kérdésünkre, hogy akkor van-e konkrét árfolyamcél, Varga Mihály közölte:
nincsen.
Egyébként Varga Mihály már a tavaly decemberi jelölti meghallgatásán többszöri országgyűlési képviselői kérdésre sem árult el konkrét forintárfolyamot, pusztán azt emelte ki akkor is, hogy stabil és kiszámítható árfolyamot szeretne, ahol megtalálják a gazdasági szereplők igazodási pontokat, és ez lesz a vezető eleme a jegybanki politikának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából