Az érintett magyar kártyabirtokosok gyors jelzéseinek köszönhetően a téves tranzakciókról a bankszektor értesült, és közvetítő szereplőként azonnali intézkedéseket tett a helyzet kezelésére – írja közleményében a Magyar Bankszövetség (MBSZ). A bankok felvették a kapcsolatot az érintett szolgáltatóval, az Apple-lel. Mint írják, az eddigi információk alapján
az érintett tranzakciók kizárólag korábbi vagy jelenleg meglévő előfizetésekhez vagy vásárlásokhoz kapcsolódnak, téves technikai ismétlődéssel.
Fizikai terminálokon történő vásárlások vagy készpénzfelvételes tranzakciók nem érintettek – teszik hozzá.
Mindenki visszakapja a pénzét
Az Apple tájékoztatására hivatkozva a Bankszövetség azt is írja, hogy
„semmilyen visszaélésre utaló jel nincs, az ügyféladatokkal kapcsolatosan nem történt visszaélés, adatok nem kerültek veszélybe”.
Az Apple visszajelzése alapján pedig „a technikai probléma miatt tévesen terhelésre került összegek visszatérítése az Apple által folyamatban van” az MBSZ tájékoztatása szerint.
Utánajártunk, mi történhetett az Apple magyar felhasználóinak pénzével
Rengeteg magyar Apple-felhasználótól vontak le szerdán különböző összegeket, és egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki a felelős, mi okozta az indokolatlan tranzakciókat. Szakértővel jártunk utána, egyáltalán mi történhetett, mert az Apple még nem szólalt meg az ügyben. Sajtóinformációk alapján a kibertámadást már ki lehet zárni, valamilyen technikai hiba lehet a háttérben. Az érintett pénzintézetek megtették a szükséges intézkedéseket, és azon dolgoznak, hogy az ügyfelek mielőbb visszakaphassák a pénzüket.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak