Két férfit tartóztattak le szombat este a fegyveres rendőrök, miután több utast késes támadás ért a cambridgeshire-i Huntingdonban megállított járaton.

A Doncasterből Londonba tartó vonaton történt incidensről november 1-jén 19.30 körül érkezett a bejelentés, eszerint a támadás körülbelül tíz perccel azután kezdődött, hogy a vonat elhagyta Peterborought.

A BBC szerint az egyik utas elmondta, hogy először azt hallotta:

Fussatok, van itt valaki, aki mindenkit leszúr!

számol be az Index.

Először azt hitték, hogy csak tréfa

Az utasok eleinte halloween utáni tréfát sejtettek, de a vérző emberek láttán perceken belül

eluralkodott a totális káosz és pánik.

A szemtanúk szerint például egy idősebb férfi próbált megvédeni egy fiatalabb lányt, amelynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett – a fején és a nyakán keletkezett vérzést a többiek kabátokkal próbálták elállítani.

Egy másik férfi vérző karral rohant végig a kocsiban, azt kiáltozva, hogy

„van náluk kés, fussatok”.

Terrorista támadásra riasztottak

A beszámolók szerint több mint 30 rendőr érkezett a helyszínre, a késes támadót sokkolópisztollyal ártalmatlanították.

Az East of England Ambulance Service nagyszabású mentési műveletében összesen tíz embert szállítottak kórházba, közülük kilencen életveszélyes sérülésekkel kerültek be.

Halálos áldozatról nem érkezett jelentés.

A British Transport Police azt is közölte, hogy előbb kiadták az úgynevezett „Plato” kódot is, ami a terrorista támadásokra használt országos kódszó.

Ezt később visszavonták, de a "súlyos balesetként” bejelentett eset nyomozásához a terrorizmus elleni egységek is csatlakoztak.