Az Egyesült Államok arra számít, hogy január 23-ig megszületik a megállapodás a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) átvételéről Magyarország és Oroszország között, így a NIS folytathatja a munkát – hangsúlyozta Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök a belgrádi közszolgálati televízióban, ahol arról beszélt: gyors megállapodásra számít az orosz részvényesek és a lehetséges vásárló – ez esetben a Mol – között.
Alekszandar Vucsics elmondta,
a pancsovai finomítóban a leállást követően az első munkanapon, vagyis január 5-én kezdődhetnek meg az újraindítási munkálatok, amelyek legalább két hetet vesznek igénybe.
Ugyanakkor Szerbia hozzájuthat ahhoz a 85 ezer tonna nyersolajhoz, amely a horvátországi Omisalj kikötőjében várakozott eddig, hiszen a Horvátországon áthaladó Adria-kőolajvezetéken történő szállítás is újraindulhat.
Alekszandar Vucsics nem erősítette meg határozottan, hogy bizonyosan a Mol vásárolja meg a NIS orosz részvényeit, viszont úgy fogalmazott, „kétségtelen, hogy a Mol a NIS-szel és a szerb állammal együtt dolgozott az OFAC-nak küldött levélen, és azon, hogy lehetővé tegyék a működési engedély megszerzését, amely lehetőséget biztosít a további nyersolajellátásra".
Az orosz Gazpromnak 11,3 százalékos részesedése van a NIS-ben, leányvállalatának, a Gazpromnyeftnek pedig 44,9 százalékos. A szerb kormány részvényeinek aránya 29,87 százalék, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak.
Amerika rábólintott, kezdhet örülni a Mol?
Engedélyt kapott Szerbia többségében orosz tulajdonú finomítója, a NIS az Egyesült Államoktól, hogy január 23-ig újraindítsa a pancsevói finomítót. Itt vannak a részletek >>>Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben