Az Airbus az egész évre 770 repülőgép szállítását célozta meg – júliusban a tervezet még 800 darab volt – a hajtóművek és más alkatrészek hiányára hivatkozva. A Reuters iparági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Airbus az 50 repülőgéppel jól halad a hagyományosan forgalmas negyedik negyedévben ahhoz, hogy teljesítse a megrendeléseket.
Az Airbus is megerősítette, hogy jó úton halad.
A számok szerint az Airbusnak 273 repülőgépet kellene leszállítania a negyedik negyedévben ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt, ez pedigi 11 százalékos növekedés lesz az előző év azonos negyedévéhez képest.
Airbus és Boeing is közölte, hogy a kereskedelmi repülőgépgyártás kihívásaira válaszul csökkenti a létszámot, ami miatt részvényeik zuhanni kezdtek.
Bekeményít a Boeing, visszavonja az összes ajánlatát
A cégvezetés úgy döntött, hogy leállítja a tárgyalásokat, és visszavonja a sztrájkoló szakszervezetnek tett bérajánlatát. Erről itt olvashatja a legfrissebbeket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára