Azt írták, a fix 3 százalékos hitel bejelentése óta „az építőipar mozgásba lendült, több tucat olyan megkeresés érkezett a kormányzathoz, amely több mint tízezer, a támogatási program által meghatározott árkorlátokon belüli lakások építését célozza”.
Hozzátették: két budapesti fejlesztés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánító kormányrendelet-tervezetét a kormány hétfőn társadalmi egyeztetésre bocsátotta.
„A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással” – tették hozzá.
Kiemelték: fontos feltétele a gyorsított engedélyezési eljárásoknak, hogy az épülő lakások több mint 70 százaléka megfeleljen az Otthon Start Program feltételrendszereinek, a két projekt esetében pedig ez a feltétel teljesül. Hozzátették: a gyorsított engedélyezési eljárás lehetőséget biztosít arra, hogy már az ősz derekán megindulhatnak az építkezések.
Az Otthon Start Programiroda tájékoztatása szerint több nagy építőipari beruházóval előrehaladott tárgyalások zajlanak további lakásfejlesztésekről.
„A kormányzat várakozásai szerint még idén több mint 15 ezer új lakás kivitelezése indulhat meg, ezzel jelentősen bővítve az ingatlanok kínálatát” – írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram