Aláírásgyűjtő akciót indított az Aligai Fürdőegyesület, hogy Balatonvilágoson ne épülhessenek nagyméretű magán-luxusvillák a közhasználatú parti sétány, a helyi védett zöldfelületek és a balatoni panoráma rovására.
A peticiok.com oldalon olvasható felhívás szerint végveszélybe kerülhet Balatonvilágos egyik legszebb, ikonikus parti területe, miután a napokban újabb tóparti ingatlan építési engedélyezési eljárásában függesztett ki hirdetményt a Somogy Vármegyei Kormányhivatal egy, a Kádár-öböl feletti parti sétányon fekvő telekre vonatkozóan.
Miként rámutatnak, ez a helyszín helyi védett, értékes zöldfelület, amely településképi- és tájképi, valamint kilátás- és látványvédelem alatt áll. Aliga híres, egyedileg védett társadalom- és kultúrtörténeti jelentőségű épületei övezik: a Kádár-villa, a Castro-villa, az Olgyay-féle községháza.
Az egyesület hangsúlyozza, hogy a hatályos Településrendezési Szerződés és a Helyi Építési Szabályzat alapján a Kádár-öböl feletti két, közvetlen tóparti teleket nem lehetne beépíteni, az előző kormány azonban ezt felülírta azzal, hogy kiemelt beruházássá nyilvánította a Club Aliga területére tervezett fejlesztéseket.
Meglátásuk szerint a két nagyméretű tóparti luxusvilla megépülése végérvényesen elzárhatja a parti sétány északi bejáratát, ezenkívül a további beépítésekkel leszűkíthetik a parti sávot, zárt kerítésekkel szabdalhatják föl az arborétumszerű parkot, amelynek következményeként Balatonvilágos egyik legszebb balatoni panorámáját vehetik el a közösségtől.
Ezért
rendkívül fontosnak tartják, hogy a Club Aliga területén ismét a helyi építési szabályok érvényesüljenek, és mielőbb helyezzék hatályon kívül a 47 hektáros Club Aliga beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánító kormányrendeletet.
A petíciót az összegyűjtött aláírásokkal a Somogy Vármegyei Kormányhivatal új vezetőjének juttatják el. Kérik, hogy vizsgáltassa felül a kiadott építési engedélyeket, a folyamatban lévő építési engedélyezési eljárás jogszerűségét, addig pedig tiltsa meg az építési tevékenységeket, valamint kezdeményezze a területen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházási státusz soron kívüli felülvizsgálatát és megszüntetését.
