Orbán Viktor miniszterelnök november 4-én jelentette be, hogy a 14. havi nyugdíjat jövő januárban elkezdik kifizetni – lépésekben. Bár részleteket nem közölt a kormányfő, de az Economx nemsokkal korábban, október végén a Nemzetgazdasági Minisztériumra (NGM) hivatkozva megírta, hogy
a 14. havi nyugdíj nélkül is a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen mintegy 7700 milliárd forintot fordít majd, ami a költségvetés legnagyobb tétele lesz.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy az NGM számításai szerint mennyivel növeli a nyugdíjakra fordítandó amúgy is robosztus összeget Orbán Viktor minapi bejelentése. A Nagy Márton vezette minisztérium portálunkat arról tájékoztatta, hogy január 1-jétől valóban be fogják vezetni a 14. havi nyugdíjat.
Több lépésben ugyan, de bevezetjük, hiszen ami megilleti az embereket, azt meg kell kapniuk
- hangsúlyozták.
A nyugdíjasok életszínvonalának megőrzését becsületbeli ügynek nevezték, hozzátéve, hogy minden évben biztosítjuk az inflációkövető nyugdíjemelést, 2010 óta a nyugdíjak összegét megduplázták, reálértéküket 25 százalékkal növelték.
Aztán leszögezték azt is - és ez még sok mindent jelenthet, tekintettel arra, hogy most még konkrét számokkal a Nemzetgazdasági Minisztérium sem szolgált -, hogy
a 13. havi nyugdíj visszavezetéséhez hasonlóan, a 14. havi nyugdíj is a gazdaság teljesítményétől függően, több lépésben kerül majd bevezetésre.
Bár egyelőre nem látni milyen hatása lesz a 14. havi nyugdíjnak a költségvetésre, azt az NGM most is leszögezte, hogy "mindezt a Tisza Párt romba döntené, csak hogy megfeleljen Brüsszeli gazdáinak. Akár 20 százalékkal megadóztatnák a nyugdíjakat, mivel szerintük a magyar nyugdíjrendszer túl bőkezű. A kormány határozottan elutasítja a nyugdíjasok megadóztatását, a nyugdíjakat nem csökkenteni, hanem emelni kell” - fogalmaztak.
Így jobb híján a korábbi adatokra kell támaszkodnunk, hogy lássuk, hogy amúgy mekkora irgalmatlan pénzekről van szó.
Szeptember végéig, az államháztartási gyorsjelentésnek megfelelően, nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 5510,2 milliárd forint került kifizetésre, ebből a Nyugdíjbiztosítási Alapban szereplő nyugdíjkiadások (például öregségi nyugdíj, hozzátartozói nyugellátás, tizenharmadik havi nyugdíj) esetében 5004,3 milliárd forint, míg a különbözet (505,9 milliárd forint) nyugdíjszerű ellátásokra került kifizetésre a költségvetés egyéb kiadási előirányzataiból. Így a Nyugdíjbiztosítási Alapból szeptember hónapban az összes kifizetés 507,4 milliárd forint, melyből a nyugdíjkiadások összeg 506,7 milliárd forint.
Ha a költségvetés egyéb kiadási előirányzataiból kifizetett 505,9 milliárd forintot hozzáadjuk a Nyugdíjbiztosítási alap 506,7 milliárd forintjához, akkor
1012,6 milliárd forint nyugdíjakra fordított forrást kapunk egyetlen hónap alatt.
Hasonló a helyzet az augusztusi államháztartási mérlegben is, az itt szereplő 4504,2 milliárd forint a Nyugdíjbiztosítási Alap összes kiadását tartalmazza, ebből a nyugdíjkiadások összege 4497,6 milliárd forint, amely a nyugdíjszerű ellátásokkal, 457 milliárd forinttal kiegészülve 4954,6 milliárd forintot tesz ki. Így az augusztusi teljes tétel 960,7 milliárd forint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban