A mostani folyamatos, immár hetek óta tartó gyengülés több szempontból is szokatlan: egyrészt nem fundamentális okai vannak, másrészt pedig a magyar deviza az elmúlt években stabil pályán mozgott a fő devizákhoz képest - állapította meg Barlai Róbert, az OTP Bank regionális treasury igazgatója.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány egyelőre nem számol szja-csökkentéssel, a kedvezményes lakásáfát pedig nem hosszabbítják - többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): Szász PéterMár az első negyedévben 60 milliárdot bukott az ország a gyengülő forinton - írta az MNB számai alapján az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóJelentősen erősödött a forint a főbb devizákhoz képest kedden délelőtt, aminek egyelőre nem tudni az okát - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama a bankközi devizapiacon hétfőn az euróval szemben: a pénteki 330,19 forintos szintén történelmi mélypont után hétfőn 330,77 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRengeteg szereplő van a forint-euró árfolyam mögött, nagyon nehéz őket szétválasztani - mondta az atv.hu-nak a parlamenti folyosón készített villáminterjúban Nagy Márton, az MNB alelnöke, akitől azt kérdezték: Soros György vagy más spekuláns áll-e a 330-forintos euró mögött, és mikor avatkozik be a jegybank?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA déli órákban átlépte a 330 forintot az euró jegyzése és ezzel a forint árfolyama új mélypontot érintett.
Szerző(k): K. Kiss GergelyErősödött a forint péntek reggel a nemzetközi devizapiacon - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss Gergely