Már az apróhirdetési oldalakon, például a Vaterán és a Jófogáson is egymást érik az iskolai álláshirdetések, sok tantestületből ugyanis még szeptember 1-jén is több pedagógus hiányzott. Van olyan budapesti általános iskola, ahol az első osztályosoknak a tanévnyitó előtt egy nappal még nem volt tanítójuk - írta az eduline.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóSzeptember 11-én folytatódik az egyeztetés a Tesco Global Zrt. és a szakszervezetek között. Az áruházlánc pénteken interjút tett közzé Pártos Zsolt ügyvezető igazgatóval, aki beszélt az áruházlánc terveiről a válság megoldása kapcsán. A cégvezető elmondta, hogy kissé értetlenül áll a Magyar Időkben felröppent értesülések előtt, mely szerint már lényegében nincs miről egyeztetni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVisszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.
Szerző(k): Domokos ErikaA diszkontok repítik előre a magyar élelmiszer-kereskedelmi piacot. A munkaerőhiány is váltásra serkent: az Aldi és a Lidl vezet az egy főre jutó árbevétel tekintetében, ami a hatékonyság valódi fokmérője. A Lidl egy főre jutó forgalma négyszerese a Coop Szolnokénak - állapítja meg a blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzeptember harmadik vagy negyedik hétvégéjén totális Tesco-sztrájk lehet az országban, miután a sztrájktárgyaláson - a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben - egyetlen kérdésben sem közeledtek az álláspontok. A Magyar Idők birtokába került az a dokumentum, amely a multilánc hivatalos válaszait tartalmazza a dolgozók követeléseire. Eszerint az idén egyáltalán nem szándékozik bért vagy létszámot emelni a legnagyobb ágazati foglalkoztató.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzakmabeliek szerint akár ellátási zavarok is lehetnek a pékáruk piacán, ha a jelentős béremelések ellenére nem sikerül megtartani az ágazatban dolgozókat. Részben ezért, részben a liszt drágulása miatt Budapesten megindultak az árak felfelé a pékségekben.
Szerző(k): Komócsin SándorA VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezete hétfő éjfélig meghosszabbította a munkabeszüntetést, mert eredménytelenül zárult a kollektív munkaügyi vita csütörtöki fordulója is - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaPénteken indul a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig, a rendelkezésre álló keretösszeg mintegy 300 milliárd forint - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika