Néhány egyszerű tanács megfogadásával már az újév elején felvehet olyan szokásokat, amelyeknek köszönhetően boldogan és egészségesen töltheti el a 2019-es évet. A lottó főnyeremény megütése nem szerepel a tudományos megalapozottságú ötletek között.
Szerző(k): Komócsin SándorLegfeljebb 50 milliárd forint taotámogatást lehet jóváhagyni ettől az évtől, noha a csúcson, 2016-ban 113 milliárd forint ment a társasági adóból látványsportokra. A csapatsportok éves vesztesége legalább évi 25-30 milliárd forint lesz.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbiában immáron tilos azért tenyészteni állatokat, hogy szőrméjüket ruhakészítésre használják fel. Az ország ezzel még egy lépést tett Európa boldogabb része felé.
Szerző(k): Barabás JúliaA különböző adókedvezmények igénylése már elektronikusan is megoldható a NAV alkalmazásával.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz egyik legnépszerűbb navigációs alkalmazást matricakompatibilissé kell tenni, a tavalyi éves matricák pedig január végéig jók. Hírcsomag autósoknak az évkezdetre.
Szerző(k): Csernátony CsabaVáratlan és jelentős változások rajzolták át Latin-Amerika politikai térképét 2018-ban, köztük a baloldali Andrés Manuel López Obrador és a radikális jobboldali Jair Bolsonaro elnökké választása Mexikóban, illetve Brazíliában, továbbá Miguel Díaz-Canel hatalomra jutása Kubában a Castro-fivérek csaknem hat étvizedig tartó uralma után.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA jelentős munkaerőhiány ellenére lassul a munkaerő-felvétel Lengyelországban, ami hozzájárult a fogyasztói bizalom romlásához. Az emberek újra elkezdtek félni állásuk elvesztésétől.
Szerző(k): Barabás JúliaÉrvénybe lép a lengyelországi vasárnapi boltzár második üteme, ami tovább szűkíti a vasárnapi bevásárlás lehetőségét. A végső állapotot csak 2020-ban fogják elérni.
Szerző(k): Barabás Júlia