Valóban olyan nagy a baj Olaszország harmadik legnagyobb bankjánál, mint amiről sajtóban megjelent hírek szóltak és a csőd elkerüléséhez nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlniuk az ország adófizetőinek is.
Szerző(k): EconomxPetro Porosenko elnök aláírta hétfőn a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt - olvasható az ukrán államfő honlapján megjelent közleményben. A büdzsé idei elfogadása volt az egyik fő feltétele az IMF-hitelprogram folytatásának.
Szerző(k): MTIElső hallásra megdöbbentő javaslattal állt elő egy Brazíliában is tanító közgazdász professzor: kínáljanak fel a szíriai és más közel-keleti és afrikai menekülteknek letelepedési lehetőséget Brazíliában. A szakértő gazdasági érveket sorakoztat fel ötlete mellett.
Szerző(k): EconomxA következő napokban a piaci bizonytalanság miatt ugyan magas volatilitásra várható, tartós mélyrepülés, piaci összeomlás továbbra sem várható - adott gyorskommentárt Jobbágy Sándor, a CIB Bank Zrt. elemzője az olasz eseményekről.
Szerző(k): EconomxAz olasz népszavazáson földrengésszerű vereséget szenvedett Matteo Renzi kormányfő alkotmányreformja. Renzi mosolyogva elismerte vereségét és lemondott. Az euró 1,4 százalékkal 2015 márciusa óta nem látott szintre gyengült a dollárral szemben.
Szerző(k): MTI, EconomxHétfőn ül össze Brüsszelben az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup a görögországi reformfolyamat eredményeinek az értékelésére és az adósságteher esetleges enyhítésének a megvitatására.
Szerző(k): MTIItt elolvashat egyben mindent, amit jelenleg tudni érdemes az olasz népszavazásról, kérdezz-felelek formájában - Trippon Mariann és Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzőinek köszönhetően.
Szerző(k): EconomxVisszatérítenek 435 millió eurót a közvetlen kifizetésekre jogosult európai gazdáknak a válságtartalék terhére. Ebből az összegből a magyar gazdáknak mintegy 15 millió euró jár - derült ki az Európai Bizottság hétfőn hatályba lépett végrehajtási rendeletéből.
Szerző(k): MTI-Eco