Pamutkamut kutat a fogyasztóvédelem
Ráment az NKFH a pamut vizsgálatára. Főleg, ha a terméken száz százalékra jelölik annak meglétét az adott ruházati termékben.
Pamutkamut kutat a fogyasztóvédelem
Ráment az NKFH a pamut vizsgálatára. Főleg, ha a terméken száz százalékra jelölik annak meglétét az adott ruházati termékben.
Rolls-Royce szintű luxusmodellekkel kíván versenyezni a Jaguar
Új formanyelvvel áll elő az indiai tulajdonban lévő brit autómárka. Rawdon Glover ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a jövőben az eddigieknél jóval szűkebb, a felső osztályokból származó vevőknek gyártanak majd járműveket.
Lecsaptak a híres pesti piacra: lejárt élelmiszerek, higiéniai problémák
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) átfogó ellenőrzést tartott a budapesti Lehel téri piacon, ahol több helyszínen is hatósági eljárásokat indított.
Árgarancia vagy átverés? Újabb webáruházat vizsgál a versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a lengyel Allegro online platform ellen, miután gyanú merült fel, hogy az „árgarancia” szlogen alatt hirdetett akciók megtévesztették a vásárlókat, és nem biztosították a szükséges átláthatóságot a garancia feltételeivel kapcsolatban.
Tényleg a bolti bűn melegágya az önkiszolgáló kassza?
Vannak, akik az önkiszolgáló kasszákra esküsznek a boltokban, de többen vannak azok, akik a rendes pénztárt választják az élelmiszerüzletekben. Szakértők szerint a vásárlói visszaélések száma elhanyagolható és nem is jellemző. És, ami fontos, hogy kamerákkal és súlyérzékelőkkel vannak felszerelve a gépek.