Rossz hír a Lidl háza tájáról Romániában
Bár öt évvel ezelőtt nagy lendülettel indult el Romániában a Lidl Tour szolgáltatása, az idegenforgalmat elkaszáló válság miatt úgy döntöttek a német cégnél, hogy feladják ezt a piacot.
Rossz hír a Lidl háza tájáról Romániában
Bár öt évvel ezelőtt nagy lendülettel indult el Romániában a Lidl Tour szolgáltatása, az idegenforgalmat elkaszáló válság miatt úgy döntöttek a német cégnél, hogy feladják ezt a piacot.
Pusztít a vállalati csődhullám Lengyelországban
A lengyel munkanélküliségi adatok nem vészesek annak tükrében, hogy csak az elmúlt év végéhez képest ugrottak meg, ugyanakkor a gasztronómia ágazatban máris csődhullám zajlik.
Az IMF és G20 felelősségvállalását pedzegetik
Több mint kétszáz világszerte ismert civilszervezet arra kérte szerdán a világ húsz legfejlettebb országának (G20-csoport) pénzügyi vezetőit, hogy támogassák a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) egy 3000 milliárd dolláros segélycsomag kibocsátásában, amelyből a szegény országok részesülhetnének átvészelendő a koronavírus-járványt - írja az MTI.
Bérlakásreform jön Budapesten
Egy budapesti szociális lakásügynökség modelljét és megvalósítási tervét készíti elő az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE) Budapest Főváros Önkormányzatával és a Városkutatás Kft.-vel közösen a megfizethető bérlakások számának bővítése és a lakhatási válság enyhítése érdekében. A szociális lakásügynökség a tervek szerint a kutatási időszak után még idén elindul.
Nagyon súlyos recesszió idején zuhannak így az osztalékok
Olyan mértékben zuhant tavaly az osztalékfizetések nagysága világszerte, amire súlyos recessziók idején akad csak példa. Idén már jöhet enyhe javulás, de igazán éles visszapattanásra még nem kell számítani.