Az Európai Unió (EU) megállapodást kötött az AstraZeneca nevű brit gyógyszercéggel összesen 400 millió adag, koronavírus elleni védőoltás beszerzéséről - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Szerző(k): Csernátony Csaba2021 első negyedévében megkezdheti az AstraZeneca a most még fejlesztés alatt álló koronavírus-vakcinája gyártását a mexikói és az argentin kormánnyal kötött megállapodás értelmében – mondta el az AstraZeneca vezetése.
Szerző(k): Szász PéterAz orosz koronavírus-oltást fejlesztő állami szervezet vezetője szerint a nyugati országok saját gyógyszeriparuk hátterével háborút indítottak az orosz vakcina ellen. Szerinte az orosz fél nem akar háborúzni, ám felmerül a kérdés, akkor miért Szputnyik V névre keresztelték a készítményt.
Szerző(k): Komócsin SándorMúlt héten már 2000 dollár felett is járt az arany unciánkénti árfolyama, azonban van olyan szakértő, aki szerint a 4000 dollár sem elképzelhetetlen. Óvatosan kell azonban vele bánni, mert egy-két dolog masszív korrekciót hozhat az árfolyamban.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKedden alulteljesítő volt a budapesti tőzsde az európai társaihoz képest, ahol 2 százalék körüli emelkedések voltak. A vezető részvények közül az OTP és a Richter erős napot zárt, míg a Mol és a Telekom "gyengélkedett" - értékelte a mai kereskedést Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaA megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit a lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának - derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amelynek az eredményeit kedden közölték az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaVlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a Covid-19 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését. Szakértők szerint nem kellően tesztelt készítményről van szó.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz első klinikai teszteken a koronavírusos betegek kezelésében hatékony gyógyszer, a remdesivir gyártója megkapta az uniós engedélyt, hogy hozzáférhetővé váljon az EU és az Egyesült Királyság állampolgárai számára.
Szerző(k): Szabó Dániel