A héten megérkezett az AstraZeneca vakcináiból az első szállítmány több európai országba, de mindenhol keveslik a mennyiséget.
Szerző(k): Szabó DánielElfogtak a ceglédi rendőrök egy álorvost és a segítőjét, akik a koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától Tápiószőlősön - számolt be a rendőrség a police.hu-n.
Szerző(k): Szabó DánielNem helyben tudják meg az emberek, hogy milyen oltást adnának is be nekik, hanem előzetes tájékoztatást kapnak. A kormányfő még korábban azt mondta, hogy nem közlik ezt előre, ha pedig valakinek az oltóponton nem kell a vakcina, akkor a várólista végére kerül.
Szerző(k): Szabó Dániel66 éves vagyok, de még nagyon sok mindent szeretnék csinálni, rákellenes vakcinán dolgozunk, kutatjuk a tolerancia kialakításának lehetőségét messenger RNA-sel, az autoimmun betegségek gyógyítására. Úgy érzem, még sok olyan feladatom van, amit meg kell oldanom - mondta Karikó Katalin biokémikus a Szeged365.hu-nak adott interjúban.
Szerző(k): Domokos LászlóNem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni védőoltásokat, valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása, alig-alig okoz helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóSzombatra 1561 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 375 125 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 96 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 026 főre emelkedett.
Szerző(k): Rácz GergőAz orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást - mondta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1-en.
Szerző(k): Rácz GergőAz első szállítmánnyal 40 800, március végéig összesen több százezer dózis érkezik.
Szerző(k): Rácz Gergő