Balul sült el a kormány döntése
A járvány előtti helyzethez képest továbbra is üresen konganak a mozik, miután a kormány túlságosan körmönfont szabályozást vezetett be arra vonatkozóan, kik ülhetnek be a nézőterekre.
Balul sült el a kormány döntése
A járvány előtti helyzethez képest továbbra is üresen konganak a mozik, miután a kormány túlságosan körmönfont szabályozást vezetett be arra vonatkozóan, kik ülhetnek be a nézőterekre.
Jelentős késéssel érkeznek az EU-ba az egy adagos Johnson-vakcinák
A Johnson & Johnson cég a vakcinabeszerzéséről szóló szerződésben rögzítettektől eltérve jelentős késéssel szállítja koronavírus elleni oltóanyagát az Európai Unióba, továbbá felére csökkentette a vakcinák ezen a héten szállítani kívánt mennyiségét - közölte egy uniós tisztviselő a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva hétfőn.
Pfizer-vakcina: váratlan bejelentés az Európai Gyógyszerügynökségtől
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) rugalmasabb tárolási körülményeket javasol a BioNTech és a Pfizer cégek közösen kifejlesztett, Comirnaty nevű vakcinájának, az amszterdami székhelyű uniós ügynökség friss ajánlása szerint a bontatlan üvegeket 2-8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, azaz normál hűtőszekrényben akár egy hónapon át is lehet tárolni.
Operatív törzs: egy nappal tovább lehet időpontot foglalni Pfizer-vakcinára, jön a nemzeti oltóanyaggyár
Elindult a visszaszámlálás, 100 nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben - jelentette be az operatív törzs mai tájékoztatóján György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Kedd helyett szerda estig lehet időpontot foglalni Pfizer-vakcinára. Az adatok javulnak, de még nem jelenthetjük ki, hogy vége a 3. hullámnak - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Úton van a "mestervakcina" az átkozott vírus ellen
Jó kezdeti kísérleti eredményekről számolt be a CureVac NV biotechnológiai cég és a GlaxoSmithKline Plc gyógyszergyártó óriás, amelyek együtt fejlesztik a második generációs koronavírus-vakcinát.