Fegyverszünetet sürget az EBESZ a május 25-i ukrán elnökválasztásig.
Szerző(k): InforádióAz Obama-kormány nyomást gyakorol amerikai energetikai, pénzügyi és ipari nagyvállalatokra annak érdekében, hogy azok csúcsvezetői az ukrajnai orosz beavatkozás miatt ne vegyenek részt a májusi szentpétervári gazdasági fórumon, amelynek házigazdája Vlagyimir Putyin orosz elnök lesz - írta keddi számában a The New York Times.
Szerző(k): InforádióOroszország a következő fél évben várhatóan további jelentős ukrajnai területek felett veszi át az ellenőrzést az ország keleti és délkeleti térségeiben az oroszpárti szeparatisták \"belső inváziója\" révén - jósolták keddi helyzetértékelésükben londoni stratégiai elemzők.
Szerző(k): MTI-EcoAz orosz elnök civiltársadalmi és emberi jogi tanácsa nevű szervezet tegnap élesített egy blogposztot, amit aztán pillanatokkal később el is tüntettek. A beszámoló szerint a márciusi krími népszavazáson csak 30 százalékos volt a részvétel, és a szavazók fele szavazott csak arra, hogy a félsziget Oroszország része legyen - írja a Forbes.
Szerző(k): Index.huEgységesen kell fellépnie az Európai Uniónak Oroszországgal szemben, akkor is, ha gazdasági büntetőintézkedéseket kell bevezetni - mondta a német kancellár kedden Berlinben.
Szerző(k): MTIErősödik az idegesség a világ pénzpiacain az ukrán válság elmélyülése miatt, az értékpapír-piaci elemzők és kereskedők már azt találgatják, mikor válhat nyilvánvalóvá a krízis hatása a piacokon és pontosan mekkora kárt okozhat.
Szerző(k): EconomxAz amerikai adóhivatal 30 százalékos adóval sújtja az orosz bankoknak járó kifizetéseket.
Szerző(k): MTI-EcoNincs hatása a magyarországi ellátásra az orosz gázolajszállítás leállásának - közölte a Mol Nyrt.
Szerző(k): MTI-Eco