Új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért mostantól még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és a biztonság magyarországi szavatolása érdekében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJosep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve "súlyos háborús bűncselekménynek" nevezte az ukrajnai Mariupol város elleni orosz támadást.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre nagyobb nyomás nehezedik a Nestlére amiatt, hogy nem vonult ki teljesen Oroszországból - adta hírül a Bloomberg. Az élelmiszeripari vállalat ugyan felfüggesztette a nem alapvető termékeinek exportját, de ennek ellenére még az ukrán miniszterelnök is kritizálta a céget.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA nyugat-izlandi Bifröst Egyetem 69 szobát és 17 lakást kínál az országba érkező ukrán menekültek számára.
Szerző(k): Szász PéterA háború kezdete óta 2 millió 114 ezer ember érkezett Lengyelországba Ukrajnából - közölte hétfőn a lengyel határőrség. Vasárnap 33 800 ember lépte át a határt. Hétfőn reggel 6 óráig 5700-an lépték át a határt, ami 17 százalékos csökkenést jelent a szombati azonos időszakhoz képest - derül ki a hivatal adataiból. A menekülők egy része már elhagyta Lengyelországot és más országokba távozott - írta a BBC tudósítójára hivatkozva a The Guardian. Maciej Duszczyk, a Varsói Egyetem migrációkutató professzorának becslése szerint mintegy 1,2 millió ember maradhatott Lengyelországban.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy magas beosztású kínai tisztviselő azt mondta, hogy országa közvetítőként az orosz-ukrán háború lecsillapítására törekszik a béke megteremtése érdekében. Az orosz inváziót továbbra sem ítélik el.
Szerző(k): Komócsin SándorUkrán tüntetőknek sikerült arra kényszeríteniük egy orosz harci járművet, hogy tolatva hagyja el a herszoni Svobody teret - írja a BBC, amely a felvétel eredetiségét ellenőrizte, lokalizálta, de a forrását nem tudta megállapítani.
Szerző(k): Szász PéterA Leroy Merlin francia cég bővíteni akarja barkácsáruházláncát Oroszországban, miközben olyan riválisok, mint az Ikea kivonulnak. A Leroy Merlin a francia Mulluez család tulajdonában van, akárcsak az Auchan és a Decathlon - írj a Retail Gazette.
Szerző(k): Szász Péter