Rosszul áll az X szénája
Idén lesz két éve hogy Elon Musk felvásárolta, majd teljesen felforgatta a Twittert. A közösségi platform azóta is küzd a hirdetők és felhasználók elpártolásának hatásaival.
Rosszul áll az X szénája
Idén lesz két éve hogy Elon Musk felvásárolta, majd teljesen felforgatta a Twittert. A közösségi platform azóta is küzd a hirdetők és felhasználók elpártolásának hatásaival.
Elon Musk veszélyes vizekre evezett, nagy bukás lehet belőle
Egymást érik a botrányok Elon Musk háza táján, ráadásul az X platform – korábban Twitter – sem muzsikál éppen jól. Egyre több felhasználó és hirdető óriáscég pártol el a közösségi oldaltól, így a reklámbevételek is zuhanórepülésbe kezdtek.
Még Elon Musk pénze sem elég ahhoz, amit a fejébe vett
A világ leggazdagabb embere több szavazati jogot szeretne a Teslában úgy, hogy nincs több részvénye, de ilyen struktúrát csak a tőzsdére jövetel előtt alakíthatnak ki a társaságok.
Nagy dobásra készül Elon Musk elődje
Parag Agrawal, a korábban Twitternek nevezett X korábbi vezérigazgatója 30 millió dollárból indítja útjára startupját.
Viccesen szivatták meg a világ legkeményebb felügyeletét
Kedden hatalmas hullámvasútra ültette a kriptodevizák árfolyamát egy vicces kedvű hekker. Az amerikai tőzsdefelügyelet x fiókját felhasználva bejelentette ugyanis, hogy jóváhagyták az első azonnali piacon kereskedett bitcoin alapú alapot. Ez persze nem volt igaz de a hírre kilengett az árfolyam.