Lencsevégre került az Apple és a Samsung megállapodása: új korszak kezdődhet
A két vállalat már korábban is együttműködött egymással, amivel lényegében mindketten jól jártak. Ez az újabb szerződés esetében sem lenne másként.

Reszkethet a Google, már a ChatGPT keres helyettünk
Az OpenAI elindította a saját keresőmotorjának a prototípusát, amely a SearchGPT névre hallgat.
London is felkészül a gépek lázadására
Az Európai Unió után az Egyesült Királyság is bevezetni készül az első mesterséges intelligencia törvényt. A munkáspárti Starmer-kormánynak azonban kényesen kell lavíroznia magát, hogy egy egyszerre szigorú, ám az innovációknak is teret adó szabályozást alakítson ki.
A Föld több országával vetekszik a Microsoft és a Google
Olyan mértékű energiát emészt fel a két techóriás adatközpontja, hogy amögött már közel 100 másik ország is elbújhat.
Brüsszel nélkül áll pályára Mark Zuckerberg új univerzuma
A Threads felhasználók mostantól mindenhol behatóbban láthatják majd a hozzászólásaikat és a bejegyzéseiket az úgynevezett föderációs univerzumon, vagy röviden födiverzumon keresztül. Pontosabban szinte mindenhol, az EU ugyanis megint külön utakon jár.