Szőlő utca: alapvető jogi fogalmakat kevernek össze
Teljesen kaotikus, mennyire összekutyulva használják a különféle jogi fogalmakat, miközben a kiskorú és a fiatalkorú is például mást jelöl.
Szőlő utca: alapvető jogi fogalmakat kevernek össze
Teljesen kaotikus, mennyire összekutyulva használják a különféle jogi fogalmakat, miközben a kiskorú és a fiatalkorú is például mást jelöl.
Megszólalt Sulyok Tamás, szerinte teljes a nemzeti egyetértés
A köztársasági elnök szerint a gyermekek a nemzet, a társadalom legnagyobb értékei, ezért a nevelésükkel és védelmükkel foglalkozók feladata és munkája minden tiszteletet és elismerést megérdemel.
Szőlő utca: újabb gyanúsítottakat tartóztatnak le
Az ügyészség friss közleményéből kiderül, milyen bűntettek fűződnek a gyanúsítottakhoz a Szőlő utcai ügyben.
Magyar Péter belengette: információja van arról, hogy zsarolják a köztársasági elnököt
Magyar Péter szerint a gyermekvédelem ügye már régen átlépte a vörös vonalat: úgy fogalmazott, hogy a köztársasági elnök ma nem menne át egy nemzetbiztonsági átvilágításon, és arra utalt, hogy zsarolhatják is. A Tisza Párt elnöke szerint itt az ideje, hogy a kormány végre felelősséget vállaljon.
Megszólalt az ügyészség: hét terheltje van a Szőlő utcai ügynek (fotó)
Immár 7 terheltje van a Szőlő utcai ügynek a nyomozó ügyészség tegnap kezdődött akciója nyomán.