Mit csinál Kína a magyar határ közelében? Borzalmas állítások
Egy szerb környezetvédő aktivistát kihallgatásra vitték be a rendőrök, mert szerinte kínai érdekeltségű cégek brutálisan szennyezik a környezetet Szerbiában.
Mit csinál Kína a magyar határ közelében? Borzalmas állítások
Egy szerb környezetvédő aktivistát kihallgatásra vitték be a rendőrök, mert szerinte kínai érdekeltségű cégek brutálisan szennyezik a környezetet Szerbiában.
Fura javaslat az egyik szerb járványügyi szakértőtől
Az egyik szerbiai járványügyi szakértő szerint csak azokat szabadna az utcára engedni, akik hajlandóak beoltatni magukat, az úgynevezett "covidbulik" szervezőit pedig kényszermunkára kellene beosztani.
Montenegróban nem kapkodnak az oltások után
Egyelőre alacsony az érdeklődés a koronavírus elleni védőoltás iránt Montenegróban, a 620 ezres országban az erre a célra létrehozott telefonszámon eddig csupán 34 ezren jelezték, hogy szeretnék megkapni a vakcinát - írja az MTI Aleksandar Sekulic, az egészségügyi minisztérium illetékesének közlése nyomán.
Katasztrófa Szerbiában is, lejtőn a régió
Szlovákia és Csehország mellé feliratkozott Szerbia is olyan régiós országként, ahol a járványhelyzet a szakértők egy része szerint katasztrofálisan rosszá vált.
Szerbia is szigorít a járványügyi szabályokon
Újabb korlátozásokat vezettek be Szerbiában szombattól, az új rendelkezések értelmében szombat 12 óra és hétfő reggel 6 óra között kizárólag az élelmiszerüzletek, a benzinkutak és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva, a középiskolák pedig hétfőtől áttérnek az online oktatásra.