Újabb csúcsra érkezett Budapest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 483,10 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 43 867,73 ponton zárt hétfőn.
Újabb csúcsra érkezett Budapest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 483,10 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 43 867,73 ponton zárt hétfőn.
Az űrutazás lesz a következő akkora dobás, mint az internet
Egyre többen szeretnének az űrhajózással kapcsolatos technológiába és az ebből profitáló cégekbe fektetni, erre felülve érkezett meg a New York-i tőzsdére az első űrturizmussal foglalkozó cég, a Virgin Galactic részvénye is. A szakértők szerint az űrkutatással és űrhajózással foglakozó cégekbe fektetni most olyan, mint idejekorán beszállni az online kreskedelembe, az okostelefonok gyártásába vagy a felhő alapú adattárolásba.
Budapest nem tudott erőt mutatni
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 1,94 pontos emelkedéssel, 43 218,28 ponton zárt csütörtökön.
Ritkán látni ekkora pálfordulást, főleg ilyen rövid idő alatt
Hatalmas fordulat állt be egy hónap alatt a befektetők hangulatában. A legfrissebb alapkezelői felmérés szerint eltűntek a recessziós félelmek és mindenki ráugrott a részvényekre és egyéb kockázatos eszközökre.
Nekiment egy befektetési guru a Tesla-vezérnek
Látványos szópárbaj bontakozott ki a Tesla vezetője, Elon Musk és a neves hedge fund vezér, David Einhorn között. Musk a negyedéves jelentés után kapituláló, a Tesla esésére fogadó befektetőkön gúnyolódott, a befektetési guru viszont végre a cég igazi számaira kíváncsi.