BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

rák

10.
05.
13:49

Egy világ dőlt össze, mégsem véd az alkohol, sőt, hat ráktípust egyenesen a pia okoz

Valamikor úgy gondolták, hogy egy kis alkohol jót tesz a szervezetnek, azonban az alkohol és a rák közötti összetett kapcsolatra rávilágított az Amerikai Rákkutató Szövetség új jelentése. A szerzők úgy becsülik, hogy az összes rákos eset 40 százaléka olyan dolgokkal függ össze, amelyeket magunk is megváltoztathatunk. Kiemelkedő köztük az alkoholfogyasztás.

Szerző(k):
L. K.
09.
29.
10:01

25 évig lappanghat, 300 ezren halnak majd meg ebben a ráktípusban

Csaknem 2400, a mezoteliómához köthető halálesetet regisztrált az Európai Unió statisztikai hivatala 2021-ben. A rákos megbetegetés kockázatát nagyban növeli a házak szigeteléséhez használt azbeszt, a betegség lappangási ideje több mint két évtized is lehet. Magyarországon 37, a ráktípushoz köthető halálesetet jegyeztek fel, amivel a középmezőnyben vagyunk a többi tagállamhoz képest. Egyes becslések szerint 2030-ig várhatóan több mint 300 ezer ember fog meghalni elsősorban az azbeszt miatt kialakuló betegség következtében.

Szerző(k):
Németh Tamás