BUX 133710.40 0,03 %
OTP 40370 -0,98 %
header

profit-warning

08.
20.
23:59

Az előirányzottnál kisebb nyereségre számít a Ford

A Ford Motor Co. bejelentette, hogy idei eredménye várhatóan elmarad az előirányzottól, s hogy az észak-amerikai kereslet csökkenése miatt az év végéig 4-5 ezer, nem fizikai állományban lévő alkalmazottját kényszerül elbocsátani. A létszámleépítést a tervek szerint főként idő előtti nyugdíjazással és végkielégítések fizetésével kívánják megvalósítani - írta a Dow Jones. A világ második legnagyobb gépjárműipari cégének az Egyesült Államokban az év első hét hónapjában értékesítési darabszáma 12 százalékkal, 2,522 millióra, július havi piaci részesedése pedig az egy évvel korábbi szinthez képest 1,9 százalékponttal, 21,2 százalékra csökkent a Bloomberg jelentése szerint. A második negyedévet a cég 551 millió dollár üzemi veszteséggel zárta, miután az Explorer modellekre gyárilag szerelt Firestone gumiabroncsok kényszerű cseréje 2,1 milliárd dolláros rendkívüli kiadást okozott. Az adózott eredményt a harmadik negyedévben - főként bizonyos beruházások leírása miatt - mintegy 200 millió dollárnyi, a negyedik negyedévben pedig a létszámleépítésekkel kapcsolatban várhatóan közel 700 millió dollár rendkívüli kiadás terheli majd meg. A Ford vezetése a rendkívüli kiadások nélkül idén részvényenként 70 centes nyereséget vár, azaz jóval kevesebbet, mint az átlagosan 1,2 dollárra számító tőzsdei elemzők. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
08.
08.
23:59

Profitcsökkenésre figyelmeztet a Bayer

A német Bayer AG gyógyszer- és vegyipari csoport tegnap bejelentette, hogy a globális kereslet lanyhulása és egyik vezető terméke, a koleszterinszint-csökkentő Baycol/Lipobay forgalmazásának leállítása követeztében idei nyeresége jelentős mértékben el fog maradni a várakozásoktól. Június végén a Bayer 2001-re még 3 milliárd euró körüli üzemi nyereséget valószínűsített, hozzátéve, hogy az adózott eredmény várhatóan gyengébb lesz, mint tavaly. A mindeddig keresett - a tervek szerint idén már az 1 milliárd eurós árbevételi küszöböt is átlépő - Baycol/Lipobay gyógyszert a Bayer saját kezdeményezésre vonja ki a forgalomból, mivel kiderült, hogy mellékhatásként izomsorvadást okozhat. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
07.
30.
23:59

Profitcsökkenésre figyelmeztet az RTL

Az RTL Group Plc tegnap közölte, hogy kamat-, adó- és amortizációlevonás előtti nyeresége idén várhatóan 10-15 százalékkal elmarad a tavalyi pro forma 555 millió eurós szinttől. A luxemburgi székhelyű, Európában 24 tévéállomást és 17 rádióállomást működtető médiacsoport eredményének gyengülését valószínűsítő figyelmeztetést a Dow Jones hirügynökségnek nyilatkozó Didier Bellens vezérigazgató a hirdetési piacon éleződő feszültségekkel indokolta. Németországban a televíziós hirdetések piaca az első félévben 1,6 százalékkal zsugorodott; az RTL piaci részesedése ennek ellenére 38,4 százalékról 41,9 százalékra nőtt. Nagy-Britanniában és Hollandiában szintén hasonló tendenciát regisztráltak: a hirdetési piac 9,6 százalékkal, illetve 7 százalékkal csökkent. Franciaországban az M6 csatorna által sugárzott, a „Big Brother” helyi változataként készült „Loft Story” révén a nézettségi arány 18,1 százalékról 19,9 százalékra, a - 3,9 százalékkal szűkülő - hirdetési piacból való részesedés pedig 21,2 százalékról 23,1 százalékra emelkedett. Az RTL vezetése már márciusban jelezte, hogy hirdetési bevételei idén várhatóan a tavalyinál szerényebb mértékben növekednek. Az első félévi üzleti eredményeket az RTL szeptember 14-én teszi közzé. A Bertelsmann AG londoni szakértők szerint még a héten ajánlatot tesz az RTL Group eddig nem birtokolt 34 százalékos kisebbségi részesedésére. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor