parlament

07.
08.
19:06
Nem csattant el a radikális pofon, de nagy a bizonytalanság Franciaországban

Nem csattant el a radikális pofon, de nagy a bizonytalanság Franciaországban

Sokáig az volt a kérdés, megszerezheti-e az abszolút többséget a francia Nemzetgyűlésben a Marine Le Pen és Jordan Bardella által vezetett radikális Nemzeti Tömörülés. Végül azonban váratlanul a harmadik helyre csúsztak vissza, a baloldali összefogás és az Emmanuel Macron-vezette Együtt is megelőzte őket. A szakértő szerint a helyzet faramuci, de Le Pennek és Macronnak is van minek örülni.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
07.
04.
11:26
Példátlan válság előtt az ország, Orbán barátjának nem megy a kormányalakítás

Példátlan válság előtt az ország, Orbán barátjának nem megy a kormányalakítás

Érik az újabb választás, három éven belül már a hetedik. Putyin behívása is felmerült.

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
07.
04.
06:52
Szavaznak a britek: Sunak ma búcsút inthet

Szavaznak a britek: Sunak ma búcsút inthet

A konzervatív kormányfő már napok óta azt sulykolja nyilvános beszédeiben: nem szabad hagyni, hogy a Munkáspárt szupertöbbséget szerezzen. A végső győzelemben már a látszat kedvéért sem bízik. Ez pedig nem véletlen, mivel több mint 20 százalékpontos is lehet a lemaradásuk a munkáspártiak mögött.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
07.
01.
19:49
Szakértői vagy szélsőjobboldali kormány: ez most a legnagyobb francia kérdés

Szakértői vagy szélsőjobboldali kormány: ez most a legnagyobb francia kérdés

A francia előrehozott választások első fordulóján magabiztos győzelmet aratott a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN). Ez azonban nem jelent semmiféle garanciát arra, hogy a vasárnap esedékes második fordulót követően kormányt is alakíthatnak. Kérdés az, hogy egyáltalán megkapják-e az abszolút többséghez szükséges támogatottságot. De az is, hogy ellenkező esetben maguk mellé tudnak-e állítani megfelelő számú képviselőt a jobboldalról. Ha a válasz mindkét kérdésre nem, szakértői kormány állhat fel.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
06.
30.
11:16
Már zajlik a francia a nemzetgyűlési választások első fordulója

Már zajlik a francia a nemzetgyűlési választások első fordulója

Megkezdődött Franciaországban az előre hozott kétfordulós nemzetgyűlési választások első fordulója vasárnap reggel, több mint 49 millió választópolgár a parlament alsóházának 577 képviselőjét választja meg öt évre.

Szerző(k): Hercsel Adél
06.
30.
10:33
Marine Le Pen már hűtheti a pezsgőt estére

Marine Le Pen már hűtheti a pezsgőt estére

Bár nemrég az európai parlamenti választáson szavaztak a franciák is, most ismét az urnákhoz járulnak. Emmanuel Macron francia elnök ugyanis feloszlatta a nemzetgyűlést, így a franciák ezúttal arról dönthetnek, ki alakítson kormányt. A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) indul a legjobb eséllyel ezért, ám elképzeléseik megvalósítása még akkor sem lesz egyszerű, ha abszolút többséget szerez a párt. A dolgukat nehezítheti a szenátus és az államfő is.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
06.
25.
15:57
Kegyetlenül felkorbácsolódtak az indulatok az adóemelés miatt: már tíz ember meghalt

Kegyetlenül felkorbácsolódtak az indulatok az adóemelés miatt: már tíz ember meghalt

A kenyai parlamentet ostromló tüntetők közül legkevesebb tízet agyonlőttek kedden a rendőrök – közölték egészségügyi források. Az erőszakossá fajult tüntetés résztvevői a kormány által bevezetni kívánt új adók ellen tiltakoznak.

Szerző(k): Horváth Tibor
06.
18.
21:07
Nagy változás előtt Olaszország, teljesülhet Meloni egyik legkomolyabb ígérete

Nagy változás előtt Olaszország, teljesülhet Meloni egyik legkomolyabb ígérete

Az olasz miniszterelnök azt szeretné, ha a demokrácia rendszere megerősödne hazájában.

Szerző(k): Zádori Bence
06.
12.
20:22
Olyan titkok derültek ki a Parlamentről, amelyeket sokan el sem tudnak képzelni

Olyan titkok derültek ki a Parlamentről, amelyeket sokan el sem tudnak képzelni

Az Országházról készült dokumentumfilm bemutatóján Kövér László arról is beszélt, hogy a Parlamentet meglátogatók száma az idei év végére valószínűleg eléri a 650 ezer főt.

Szerző(k): Vermes Ádám
06.
12.
19:33
Megünnepelheti a választási bukását Emmanuel Macron

Megünnepelheti a választási bukását Emmanuel Macron

Jó eséllyel indulhat a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés elnöke, a 28 éves Jordan Bardella a miniszterelnöki tisztségért. Emmanuel Macron francia államfőnek azonban végső soron a 2027-es elnökválasztásra készülve akár előnye is származhat abból, ha a szélsőjobboldal alakíthat idén nyáron kormányt – mutatott rá az Economxnak nyilatkozó szakértő.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn