Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
Szerző(k): Szász PéterIsmét történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde, áttörte az 50 ezer pontos határt - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánRekord profitot várnak a szakértők a friss gyorsjelentését csütörtök hajnalban közlő OTP-től. Az árfolyam magas, de kérdéses, hogy osztalékot mikor tud fizetni a bank.
Szerző(k): Herman BernadettA Mol-részvény árfolyama 3,84 százalékkal esett kedden, ami az elemző szerint azzal magyarázható, hogy a részvény ma már osztalékszelvény nélkül forgott. Az OTP árfolyama 0,34 százalékkal, 16 450 forintra erősödött, a papír forgalma 5,3 milliárd forintot tett ki.
Szerző(k): Domokos ErikaEmelkedéssel indította a napot Budapest és a lendületét délelőtt tartani is tudta, annak ellenére, hogy a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,04 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 49 721,84 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig. A BUX fél 3-kor 49 769,50 ponton állt, ami az előző, pénteki záró- és a hétfői nyitóértékéhez képest egyaránt 281,38 pontos, 0,56 százalékos csökkenés.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz állampapírok iránti kereslet érezhetően megcsappant, amióta elszállt az infláció. A háztartások egyre szívesebben vásárolják viszont a befektetési jegyeket, és sokat nyertek a kiválóan teljesítő OTP-részvényeken is.
Szerző(k): Herman Bernadett