Az Európai Néppárt tagjai közül hét párt kezdeményezte a Fidesz kizárását, az alapszabály szerint ennyi elég ahhoz, hogy a párt vezetése hivatalosan is foglalkozzon a kérdéssel - értesült a hvg.hu
Szerző(k): Szepesi AnitaSajtóinformációk szerint jó eséllyel meglesz a szükséges támogatás az Európai Néppárton (EPP) belül ahhoz, hogy kezdeményezzék a Fidesz kizárását a pártcsaládból. A magyar kormánypártról már három hét múlva tárgyalhatnak az EPP-ben, pedig nem tervezték ezt.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden követ megmozgatnak a postás szakszervezetek, hogy két számjegyű béremelést harcoljanak ki. Orbán Viktor kormányfőtől kérnek több forrást.
Szerző(k): Vég MártonMára létrehoztuk a magyar modellt - mondta Orbán Viktor kormányfő az MKIK fórumán. A miniszterelnök a saját feladatának azt tartja, hogy a Matolcsy György és a Varga Mihály-féle kétféle szemlélet között az egyensúlyt megteremtse.
Szerző(k): Domokos LászlóKét út áll a magyar gazdaság előtt: sok reformot hajtunk végre vagy beragadunk a közepes jövedelmű országok csapdájában - mondta Matolcsy György jegybankelnök, egyúttal 330 pontos versenyképességi programot is hirdetett.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek - mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak (képünkön), a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben kifejtette: a CSU szerint az EPP-nek tárgyalnia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről.
Szerző(k): Szász PéterEgyiptomba utazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel, az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójára - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkára az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaFelmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét. Az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Szerző(k): Domokos Erika