Visszavonta Galambos Dénes volt fideszes parlamenti képviselő miniszterelnöki biztosi kinevezését 2020. december 31-ei hatállyal Orbán Viktor – derül ki a szerda esti Hivatalos Értesítőből, ahogy azt a Magyar Hang kiszúrta. Egy helyettes államtitkár maga mondott le az egészségügyből, míg Rogán Antal minisztériumában egy kinevezés is történt.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország belengette, hogy az Európai Unió koronavírus-járvány miatt létrehozandó mentőcsomagját és a következő hétéves büdzsét is megvétózza, ha jogállamisági feltételhez kötik a pénzosztást. Elsőre még elfogadták, majd hónapokkal később megakasztották az egész folyamatot. Franciaországban Emmanuel Macron elnök kormányát teljesen át kellett alakítani. Az autóipar egyik legnagyobb irányváltásával döntött az egyesülésről a Fiat Chrylser és a Peugeot-Citroen csoport. "Több Balaton, kevesebb Adria, ez legyen most a jelszó" - fogalmazott a miniszterelnök. Közben a Földközi-tenger egy másik régiójában a török és görög haditengerészet sorakozott fel egymással szemben. Nem volt unalmas 2020 júliusa.
Szerző(k): Szabó DánielÁtalakulóban van a magyar kormány nemzetközi környezete, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok új kormánya miatt, a kabinet pedig nehéz helyzetbe fog kerülni a nemzetközi partnerekkel - mondta Török Gábor 2020 legfontosabb politikai fejleményeit értékelve az ATV Egyenes Beszéd műsorában a Telex szemléje szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz országgyűlés megszavazta a rendkívüli jogrend végét, elkezdődhetett a nyár, több Balatonnal, kevesebb Adriával. Az ország fellélegzett, de Menczer Tamás államtitkár elszólta megát, hogy 300 milliárd forintból vettek 16 ezer lélegeztetőgépet a járvány miatt. Kína folytatta Hongkong lassú bekebelezését, ami miatt az Egyesült Államok büntetőintézkedésekbe kezdett. Lengyelországban másodjára normálisan megtartották az elnökválasztást, ahol az ellenzék teljes összefogása sem fogott a jobboldali kormányon. Így indult 2020 nyara.
Szerző(k): Szabó Dániel"Nem kapok levegőt" - George Floyd utolsó szavai újra utcára vitték a black lives matter mozgalmat, hogy a rendőri brutalitás ellen tüntessenek Amerika-szerte. Lazítani kezdtek a kijárási korlátozásokon Magyarországon, de Budapest az első lépcsőből kimaradt. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a járvány enyhülésével véget ér a rendkívüli jogrend, a kormány erre hivatkozva bocsánatkérések sorát várta volna el. Elon Musk űrhajós cége, a SpaceX Dragon megtette első emberes útját. Donald Trump harcba kezdett a WHO-val. Visszatekintés az idei májusra.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Florin Citunak Románia miniszterelnökévé történt megválasztásához.
Szerző(k): Rácz GergőHárom nap múlva megérkezik a koronavírus elleni első adag oltóanyag Magyarországra, a csata döntő fázisába léptünk - közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán, ahol továbbra is arra biztatják az embereket, hogy aki oltatni akar, az regisztráljon a kormányzati vakcina-oldalon.
Szerző(k): Domokos ErikaKét hét alatt emelkedett 30 forintot az euró ára és történelmi mélypontra csúszott a magyar fizetőeszköz, miközben az arany árfolyam esni kezdett. Törökország hadserege megjelent Líbiában, kigyulladt a csernobili erdő. Magyarországra pedig ismét aggódó szemek vetültek az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában. Orbán Viktor miniszterelnök pedig bejelentette, hogy lazulnak a karantén intézkedések. A magaslatok és mélységek hónapja lett 2020 áprilisa.
Szerző(k): Szabó Dániel