orbán-kormány

10.
26.
18:43
Szabó: ez a törvény a "lex megdöglesz", ami megágyazhat a fizetős kórházi idősápolásnak is

Szabó: ez a törvény a "lex megdöglesz", ami megágyazhat a fizetős kórházi idősápolásnak is

Az ellenzéki pártok képviselői bírálták a szociális ellátásokról szóló törvény módosítását, amit egy 161 oldalas "salátatörvényben" nyújtott be a belügyminiszter a parlamentnek. A kormány - megélhetési válságban - törvénybe foglalja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, és a gondoskodási sorban csak az utolsó, ötödik helyen szerepelne - az eddigiektől eltérően - az állam. Az elöregedő társadalom egyik legnagyobb problémája az időskori betegápolás, ennek kórházi fizetőssé tételének is megágyazhat a törvényjavaslat Szabó Tímea párbeszédes képviselő szerint.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
22.
14:41
Európai szintű bankválságra figyelmeztetnek Brüsszelből, mikor az Orbán-kormány lép

Európai szintű bankválságra figyelmeztetnek Brüsszelből, mikor az Orbán-kormány lép

A magyar kormány szombati bejelentésével, mely a bankokra kivetett különadók szabályozásának módosítását is tartalmazta szinte kánonban egybecsengő figyelmeztetést zeng szakértők egy csoportja az EU-nak: sürgősen kezelni kell az európai bankok hitelezési gyakorlatát, vagy egy a 2008-ashoz hasonló adósságválság robban be. Míg az Orbán Viktor vezette kabinet lazít a bankok terhein, addig az uniót a hitelezés szigorítására kérik.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
12.
20:57
Moszkvában járt Szijjártó Péter

Moszkvában járt Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Moszkvában azt közölte szerdán az MTI szerint, hogy a Gazprom vezérigazgatója megerősítette hosszú távú elkötelezettségét a Török Áramlat működtetése és a magyarországi szállítások fenntartása mellett.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
12.
17:59
Haladékot kap az Orbán-kormány a korrupció felszámolására

Haladékot kap az Orbán-kormány a korrupció felszámolására

A tagállamok két hónapos haladékot adhatnak Magyarországnak, hogy teljesítse az Európai Bizottságnak tett korrupcióellenes ígéreteit. A magyar kormánynak vészesen fogy az ideje, a helyreállítási alap forrásainak hetven százaléka forog kockán.

Szerző(k): Nagy Martin
10.
12.
15:36
Tévhitekre alapul a szankcióellenes narratíva

Tévhitekre alapul a szankcióellenes narratíva

Az Európai Bizottság elfogadta az Oroszországgal szembeni nyolcadik szankciós csomagot, amely engedményeket is adott egyes tagállamoknak, köztük Magyarországnak. A gazdasági szankciókról korai lenne ítéletet mondani. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint egy ország elleni szankciókat nem úgy alakítanak ki, és nem is arra használják ezeket, hogy gazdasági összeomlást idézzenek elő. Hanem arra hasznosak, hogy a célzott ország bizonyos képességeit aláássák.

Szerző(k): Nagy Martin
09.
30.
13:21
Döntött az EU, jön az energiaválság miatt kivetett különadó

Döntött az EU, jön az energiaválság miatt kivetett különadó

Megnyílt az út a háztartásoknak és vállalkozásoknak biztosítandó rezsitámogatás előtt: az Európai Unió tagállamai pénteken megállapodtak, hogy különadót vetnek ki az energiacégek megnövekedett bevételeire. Ezzel egy mint 52 000 milliárd forintos támogatási alap jöhet létre az EU-ban. Az uniós csúcson most már a gázárplafonról tárgyalnak, ahol az Európai Bizottság egy csak az orosz gázra kivetett szintet javasol.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
26.
07:08
Transparency és K-Monitor: nem tesznek csodát, de jó irányba mutatnak a Brüsszelnek ígért törvények

Transparency és K-Monitor: nem tesznek csodát, de jó irányba mutatnak a Brüsszelnek ígért törvények

Pénteken nyújtották be az Országgyűlésnek azt az intézkedéscsomagot, amely részleteket árult el az új, antikorrupciós Integritás Hatóság működéséről, ami egyike a magyar kormány Európai Bizottságnak (EB) tett vállalásainak. A Napi.hu-nak nyilatkozó korrupció elleni civil szervezetek nem várnak csodát, de pozitívan értékelik a fejleményeket. Az új hatóság ideális esetben akár hatékonyabban is felléphet a visszaélések ellen, mint amennyire állami szerveknek az elmúlt évben bármikor is sikerült. Az Orbán-kormánynak legkésőbb november végéig kell bebizonyítania, hogy Magyarországon biztonságban vannak az uniós források.

Szerző(k): Nagy Martin
09.
21.
14:20
Leminősítheti a Moody's Magyarországot az uniós vita miatt

Leminősítheti a Moody's Magyarországot az uniós vita miatt

A Moody’s hitelminősítő szerint ugyan pozitív fejlemény a magyar uniós forrásokat visszatartó jogállamisági eljárásban, hogy az Európai Bizottság időt adna a kormánynak, hogy végrehajtsa vállalásait a korrupció ellen. Azonban mivel van esély arra, hogy nem oldják fel a hétéves költségvetés forrásait, valamint a helyreállítási alap hitelrészei is elveszhetnek, így negatív kilátásokat látnak.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
19.
09:16
Bloomberg: az EU bevitt egy gyomrost, de nincs a padlón az Orbán-kormány

Bloomberg: az EU bevitt egy gyomrost, de nincs a padlón az Orbán-kormány

Hónapokig tartó politikai csatározás veszi kezdetét azzal, hogy az Európai Bizottság javasolta: zárolják Magyarország uniós támogatásának jelentős részét, amíg a budapesti kormány nem állítja helyre a jogállamot az országban. A meccs kimenetele kétesélyes.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
18.
16:43
A kormány még több EU-s forrást veszíthet a Bizottság döntése után

A kormány még több EU-s forrást veszíthet a Bizottság döntése után

Az Európai Bizottság vasárnap bejelentette, hogy a kohéziós források 65 százalékának felfüggesztését javasolják Magyarország esetében, mivel az Orbán Viktor vezette kabinet nem adott megfelelő garanciákat arra, hogy a magyar jogállamiság helyreállítására elegendő lépéseket tesz. Azonban a Napi.hu-nak brüsszeli diplomaták jelezték, hogy nem csak 3000 milliárd forintnyi támogatás veszhet oda, de a helyreállítási alap forrásainak legnagyobb része is.

Szerző(k): Szabó Dániel