A piacok fontos makrogazdasági adatokra készülnek a héten, többek között a frissített euróövezeti GDP-adatokra, valamint az amerikai és brit inflációs adatokra. Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Szerző(k): Horváth TiborVajon az olajkorszak végére, vagy az ipar virágzására készülnek az óriáscégek?
Szerző(k): Fogarasi KittiRégen nem látott csúcsokra tör az olaj ára, egyre több elemző vár ismét 100 dollár feletti árfolyamokat, ez pedig alaposan betehet mindenütt az infláció elleni harcnak. Az elemzők megosztottak, sokak szerint rövid életű lesz az áremelkedés, a technikai elemzés viszont elég borús képet fest.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA nyár elején még 70 dollár alá is besüllyedt a WTI árfolyama, de inkább ennek az ellenkezője valósult meg.
Szerző(k): Zádori BenceEgyre drágább lesz a benzin Magyarországon az elemzők szerint. A drágulás elsődleges oka az ágazat bújtatott adóztatása, mivel azok nélkül az uniós élmezőnybe tartoznak a hazai üzemanyagárak. Mindeközben a Brent hordónként ára negyedéves csúcsot döntött.
Szerző(k): Zádori BenceJócskán visszaesett az orosz olajexport júniusban, egy év alatt immár felére esett az orosz olajexport bevétele. Jövő hónaptól ráadásul tovább kell csökkenteniük a kínálatot az OPEC+ megállapodás szerint.
Szerző(k): Fellegi TamásAz utóbbi napokban jelentősen csökkent az olaj világpiaci ára, ami talán Magyarországon is jó irányba viheti az egyébként nemrégiben emelkedésnek indult üzemanyagárakat.
Szerző(k): Varga CsengeIdén várhatóan első ízben több pénzt fektetnek globálisan a napenergia termelésbe, mint a fosszilis tüzelőanyagok bányászatába. Nagy viszont a szén iránti kereslet is és nem tűnik valószínűnek a zeró kibocsátás elérése 2050-re, ha így haladnak a dolgok.
Szerző(k): EconomxNem megfelelő időpontban hoztak döntést a kőolajtermelő országok a kitermelés összehangolt csökkentéséről – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn az OPEC+ csoport által elhatározott napi egymillió hordós termelés-visszafogásra reagálva.
Szerző(k): Horváth Tibor