A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, melyek szerint a dél-olaszországi térségben élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton Kínából szereznek vakcinát - jelentette az Ansa hírügynökség alapján az MTI. A hatóságok emiatt elrendelték a Kínából érkező gyógyszer- és más áruszállítmányok tüzetes ellenőrzését.
Szerző(k): Szabó DánielAz Air Asia vezetője, Tony Fernandes szerint Ázsiában kötelező lesz az oltás az utazáshoz - írja az AirPortal.
Szerző(k): Szász PéterBenjámin Netanjahu miniszterelnök bejelentette, hogy december 27-én megkezdődik a lakosság tömeges oltása Izraelben - írja az MTI a 12-es kereskedelmi tv nyomán.
Szerző(k): Szász PéterChris Whitty angliai tisztifőorvos szerint a koronavírus elleni oltási kampány megkezdése sem jelentheti a járvány megfékezését célzó korlátozások azonnali feloldását - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus elleni védőoltásokra felkészülés első állomásaként kijelölték azt a huszonöt kórházat, ahol majd megtörténhet az egészségügyi dolgozók védőoltása - közölte a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterKanada is engedélyezte a Pfizer és BioNTech vakcináját, már a jövő héten megkezdődhetnek az oltások az országban - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterNemrég indult a regisztráció a koronavírus elleni oltásra, és már most látszik, hogy óriási az érdeklődés - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.
Szerző(k): Szász PéterAz Egyesült Királyság gyógyszerhatósága megelőzve az EU-s és az amerikai felügyeletet a nyugati világban elsőként adta ki a koronavírus-oltás beadásának engedélyét, ám a sietségnek, úgy tűnik, ára volt.
Szerző(k): Komócsin Sándor