Három évtizedre elég Oroszország olaja
Az utóbbi időben megjelent spekulációkra reagálva az illetékes orosz miniszter elárulta, mennyi időre elegendőek az ország olajtartalékai.
Három évtizedre elég Oroszország olaja
Az utóbbi időben megjelent spekulációkra reagálva az illetékes orosz miniszter elárulta, mennyi időre elegendőek az ország olajtartalékai.
Dugába dőlhet az oroszok körmönfont terve
Nagy csinnadrattával adta hírül február közepén Szaúd-Arábia és Oroszország, hogy két másik olajtermelő országgal együtt kezdeményezik a kitermelés befagyasztását, ám az azóta eltelt egy hónapban egy tyúklépést sem tettek előre a javaslat megállapodássá formálása felé vezető úton.
Becsapós a nagy fordulat, nincs vége a rossz időknek
Hiába emelkedett jelentősen az olaj árfolyama az elmúlt hetekben, a Nemzetközi Energetikai Ügynökség friss jelentése szerint korai még fordulatról beszélni, a piaci egyensúly még egy két évig nem fog helyreállni.
Veszélyes étolajat vont ki a forgalomból a Nébih
Határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt elrendelték a 250 milliliteres Schneekoppe márkajelzésű étkezési lenmagolaj kereskedelmi forgalomból történő kivonását. A terméket Magyarországon a Müller Drogéria Magyarország Bt. forgalmazza - közölte a Nébih.
Óriásit buktak az oroszok
Jelentős visszaesés mutatkozott az orosz nyersolaj- és földgázexport bevételeiben az idén januárban az előző évihez képest - derült ki az orosz vámszolgálat csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból.