Tűz ütött ki egy idősotthonban szerdán késő este Budapest XIX. kerületében, négy embert szállítottak kórházba, mert füstöt lélegeztek be - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSokan nem tudnak róla, de a legtöbb magyarnak van egyéni nyugdíjszámlája, amelynek tartalmát a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény határozza meg. Ha van ügyfélkapus azonosítónk, bármikor ellenőrizhetjük, mennyi járulékot fizettünk be eddig az állami rendszerbe - hívja fel a figyelmet a pénzcentrum.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelySok jogszabály változott 2017. november elsejével. Így mától új korszak kezdődik az egészségügyben, mivel indul az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT), egyúttal többet keresnek a dolgozók. Emellett az is sokakat érint, hogy a MÁK-ba olvad az ONYF, érkezik a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium. Kezdődik a kgfb-főszezon, nőnek a bérek az Auchannál, valamint indul az elektronikus jegyrendszer Debrecenben.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Közlöny október 31-i számában megjelent a 2017. novemberi nyugdíj-kiegészítésről és nyugdíjprémiumról szóló kormányrendelet. Íme, a részletek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentős nyugdíjemeléssel és még karácsony előtt egy egyszeri juttatással kedveskedik a szerb kormány a nyugdíjasoknak.
Szerző(k): Barabás JúliaSokan nem is gondolnák, hogy a temetőlátogatás mennyi veszélyt hordoz magában, különösen az idősekre nézve. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) most jó tanácsokkal lát el mindenkit.
Szerző(k): Szász PéterNem változik a nyugdíjkifizetés azt követően sem, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) november 1-jén a Magyar Államkincstárba (MÁK) olvad, a szokásos havi nyugdíjellátással együtt 2,7 millióan nyugdíjkompenzációban és egyszeri nyugdíjprémiumban is részesülnek - adta hírül a Magyar Államkincstár (MÁK).
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány nagy lehetőséget adott a nyugdíjasoknak, kérdés, mennyire fognak élni vele.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan