nyugdíj

11.
03.
12:22
Ennyi lesz a nyugdíjunk 2050-ben

Ennyi lesz a nyugdíjunk 2050-ben

A jelenlegi 132 ezer forintos átlagnyugdíj az utolsó fizetés 83 százaléka, 2050-re ez az arány, a helyettesítési ráta 65 százalékra, míg az átlagnyugdíj jelenértéken számolva 104 ezer forintra csökken, mivel egy keresőre egyre több nyugdíjas jut a jövőben - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgatója.

Szerző(k): MTI
11.
02.
18:50
Strasbourghoz fordul a \"Férfi 40\" népszavazás kezdeményezője

Strasbourghoz fordul a \"Férfi 40\" népszavazás kezdeményezője

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott, az Alkotmánybíróság (Ab) által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított népszavazás kezdeményezője, mert vélekedése szerint sérült a népszavazáshoz való állampolgári joga - erről Bodnár József tájékoztatta az MTI-t.

Szerző(k): Inforádió, MTI
11.
01.
18:48
Furcsa figyelemfelhívás érkezett: hétfőtől ingyen dolgoznak a nők

Furcsa figyelemfelhívás érkezett: hétfőtől ingyen dolgoznak a nők

November 2. az a nap ebben az évben, amikortól a nők Európában ingyen dolgoznak, miközben a férfiak december 31-ig megkapják fizetésüket munkájukért - ezzel a kijelentéssel hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság a nemek közötti, fizetésekben mutatkozó különbségekre. Magyarországon az átlagos órabéreket tekintve az uniós átlagnál rosszabb a helyzet, viszont az éves átlagkeresetben már jobbnak tűnik a helyzet.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
10.
30.
13:07
Egyre több magyar készül fel a jövőre

Egyre több magyar készül fel a jövőre

Bár javult az emberek öngondoskodási szemlélete, sok még a tévhit a reálisan elérhető betéti kamatokkal és a nyugdíj várható értékével kapcsolatban – mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Szerző(k): MTI
10.
27.
18:28
Rossz hír a férfiaknak nyugdíjügyben

Rossz hír a férfiaknak nyugdíjügyben

A Kúria kedden helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben a testület megtagadta a férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott országos népszavazási aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését - derül ki a Kúria honlapjáról. A Kúriának azt követően kellett megváltoztatnia korábbi hitelesítő határozatát, hogy az Alkotmánybíróság a közelmúltban megállapította: a kérdés a költségvetést érinti, ezért abban nem lehet népszavazást tartani.

Szerző(k): MTI
10.
08.
10:54
Nyugdíjpénzek: a KSH-adatai nem támasztják alá Tállai szavait

Nyugdíjpénzek: a KSH-adatai nem támasztják alá Tállai szavait

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkárának közlése szerint összességében 2500 milliárd forinttal mérséklődött az államadósság az államosított nyugdíjpénztáraktól elvett vagyonnak köszönhetően. A KSH adatai nem egészen ezt mutatják.

Szerző(k): MTI, Economx
10.
07.
19:01
A gyerekszámtól függjön a nyugdíj? Megszólalt a kormány!

A gyerekszámtól függjön a nyugdíj? Megszólalt a kormány!

Szakmai körökben egyre gyakrabban felmerül a nyugdíjjogosultság gyermekneveléshez való kötése. Most az ügyben a kormány is megszólalt.

Szerző(k): Papp Zsolt
10.
04.
15:15
Itt az új fejlemény Quaestor-ügyben

Itt az új fejlemény Quaestor-ügyben

Elkelt egy volt Quaestor-leány - értesült a Napi.hu piaci forrásokból.

Szerző(k): Domokos László
10.
02.
13:10
Meghökkentő adatok a magyar nyugdíjakról

Meghökkentő adatok a magyar nyugdíjakról

A magyar nyugdíjasok jóval elégedetlenebbek saját életminőségükkel, mint az átlagos európaiak, és a 65-74 éves korosztályban csak a bolgárok látják a magyarokénál is borúsabban az életüket. Ezt részben az egészségi állapotuk indokolja, amelyet a 75 évnél idősebb magyarok mindössze 7,8 százaléka a értékelt jónak, szemben a 28 százalékos uniós átlaggal – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Idősek Világnapja alkalmából végzett elemzéséből.

Szerző(k): Economx