Erősödéssel zárt New York
A keddi után tovább emelkedtek a szerdai zárásra a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Erősödéssel zárt New York
A keddi után tovább emelkedtek a szerdai zárásra a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Vegyesen nyitott New York
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,16 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,11 százalékkal erősödött a kereskedés első perceiben, ugyanakkor a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,06 százalékkal gyengült a keddi záróértékhez képest.
Robog New York
Este fél nyolc körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,49 százalék, az S&P 500-as mutató 0,79 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 1,16 százalék erősödést jelzett a hétfői zárószinthez képest.
Emelkedéssel nyitottak New Yorkban
Pluszban nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden, a kereskedés kezdete előtt nyilvánosságra hozott több kedvező negyedéves amerikai vállalati eredmény hatására.
Nagyobb lett a vártnál a Johnson & Johnson negyedéves profitja
A Johnson & Johnson a szakértők által vártnál nagyobb harmadik negyedéves, egyszeri tételek nélküli eredményről számolt be kedden, elsősorban a kiadások csökkenése és a receptköteles gyógyszereladások bővülése hatására.