A botrányba keveredett Orbán János Dénes visszavásárolná a műveit
A Fidesz-kedvenc költő a botránya kirobbanása után a minisztériumra hárította a felelősséget. Most azonban úgy tűnik, meggondolta magát.
Nagy Ervin: lesz tűzijáték augusztus 20-án, de olcsóbb lehet a korábbiaknál
Idén sem marad el az augusztus 20-i állami tűzijáték, de a korábbi éveknél olcsóbb lehet – mondta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. Szerinte a költségek azért csökkenhetnek, mert „azok a cégek eltűnnek Magyarországról, akik mindig levették a sápot”.
A politikussá vált Nagy Ervin komoly szerepektől vesz búcsút
Nagy Ervin új szerepet kapott – a színházon kívül. Most el is búcsúzott a színpadtól, de megígérte, hogy visszatér. Egy darabban azonban játszani fog.
Újra indulhat az Euróvízión Magyarország
Az Országgyűlés folyosóján beszélgetett egymással Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter és Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
Fordulat a Tisza-frakció élén, Nagy Ervin sem hagyta szó nélkül a döntést
Az államtitkári kinevezések vasárnapi bejelentésével több, a Tisza párt kezdetétől ismertté vált név is a helyére került az állami gépezetben: a korábbi közléssel szemben Magyar Péter eddigi kabinetfőnöke a frakcióvezetőségi megbízás helyett kormányzati feladatot kapott, míg Nagy Ervin kulturális államtitkár lett.
Nagy Ervin: Tűz volt az iváncsai akkumulátorgyárban, többen kórházba kerültek
Több dolgozó is füstmérgezést kaphatott, miután hétfőn tűzeset történt az iváncsai akkumulátorgyárban. Súlyos sérülés a rendelkezésre álló információk szerint nem történt.