A forint még kitart, de 400 alatt már nehezebb nagyot villantani
Folytatódik a pénteki forinterősödés, úgy tűnik megvetheti lábát a forint a 400 alatti szinteken.
A forint még kitart, de 400 alatt már nehezebb nagyot villantani
Folytatódik a pénteki forinterősödés, úgy tűnik megvetheti lábát a forint a 400 alatti szinteken.
Gyűjtők és spekulánsok állnak sorba a jegybank aranyáért
Egy uncia színaranyat tartalmazó érmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, a jelenlegi árfolyamok alapján csak a benne lévő nemesfém értéke 1,1 millió forint. A gyűjtők és befektetők csak limitált darabszámban vásárolhatnak és még a vételár sem végleges.
Megvan, ki telepít ATM-et az ön településén, Varga Mihály kiosztotta a feladatot
A Magyar Nemzeti Bank közzétette, mely pénzintézetek helyeznek el bankautomatákat az egyes településeken a 2025-ben induló, illetve egyes helyeken 2026 első negyedévéig tartó ütemezés szerint, hogy mindenhol biztosított legyen a készpénzhez való hozzáférés.
Két éve nem látott formába lendült a forint
Az euróval szemben a 400-as szintre ereszkedett a forint árfolyama, a nagy durranás azonban az, hogy két éves csúcsra erősödött a hazai deviza a dollárhoz képest.
Egy globális sokk hatására sem omlana össze a magyar piac, aggodalomra nincs ok
A lakáspiaci túlértékeltség egyrészt csökkentheti a lakáspiacra belépni szándékozók ingatlanvásárlási esélyét, másrészt globális vagy lokális gazdasági válságban a hiteleken keresztül sebezhetővé teszi a bankrendszert, ami boríthatja az egész gazdaságot. Budapesten 2021-ben csaknem 40 százalékos volt a túlárazottság, azóta országosan feleződött ez a mutató. Vagyis összességében nincs vész.