Az idei szüreten alacsony felvásárlási árakra panaszkodnak a szőlősgazdák, több borvidéken is arról számoltak be az ágazat szereplői, hogy az árak nem mozdultak el a tavalyi szintről a szőlő jó minősége dacára.
Szerző(k): MTIA Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) átszervezése nem veszélyezteti az agrártámogatások jövő évi kifizetését, a Miniszterelnökség az Európai Bizottsággal (EB) együttműködve folyamatos kapcsolattartás mellett azon dolgozik, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) 2017. január 1-től kifizető ügynökségként működhessen, valamint az MVH további feladatait a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a megyei kormányhivatalok átvegyék - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): MTITúl alacsony árat fizetnek a burgonyáért a hazai kereskedelmi üzletláncok és csak a legjobb minőségű termést veszik át. Közben egyre csökken a burgonya vetésterülete - írta a Magyar Idők pénteken.
Szerző(k): MTIIdén 5,1 százalékkal több, összesen 7,9 millió tonna kalászos gabona termett a tavalyinál 0,4 százalékkal kisebb területen - jelentette a KSH.
Szerző(k): MTIÚjabb tüntetésekre készülnek a nyár elején demonstráló gazdák. A kiskereskedelmi láncok közül leginkább a Lidlre haragszanak - értesült a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxCsődbe jutott a Vogel & Noot mezőgazdasági gépgyártó osztrák anyavállalata, amelynek Mosonmagyaróváron és Törökszentmiklóson is vannak gyártóüzemei. Az új német és belga tulajdonosok viszont máris siettek megerősíteni, hogy a termelés és alkatrészellátás a jövőben is zökkenőmentesen folyik majd - értesült az Agrárszektor.hu.
Szerző(k): EconomxÚj, Afrikából, Amerikából, Kelet-Ázsiából érkező poloska, katica és kabóca fajok jelentek meg Magyarországon. Az éghajlatváltozás és a mind gyakoribb utazások miatt fel kell készülni ezekkel az állatokkal való hosszas együttélésre - mondta az InfoRádiónak Szövényi Gergely, az ELTE Biológiai Intézetének adjunktusa.
Szerző(k): InforádióTovább nőtt a szarvasmarha-állomány és emelkedett a juhok száma is egy év alatt, míg a sertés- és tyúkállomány csökkent, a baromfiszám pedig szinten maradt - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az állatállomány 2016. június 1-jei adatait.
Szerző(k): MTI