Két új, együttesen mintegy 10 milliárd forint keretösszegű pályázat jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, támogatás a tanyák infrastrukturális fejlesztésére, illetve a jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházásokra igényelhető - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterA vetőmag- és takarmány-előállítás feltételeinek megteremtésére és a ménes fejlesztésére fordítja állami tőkeemelését a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. (NMT). Rákay Philip zenei műsorvezető igazgatóság tag lett a cégnél.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb mint 10 milliárd forint támogatáshoz jutottak hozzá a baranyai gazdák az agrártámogatások tavaly év végén felgyorsult kifizetéseinek köszönhetően - közölte a megyei kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): MTIÉrdekes megoldás a csapadékra: esőrakétákat vetne be Kína a legszárazabb vidékeken.
Szerző(k): EconomxNémetország a mezőgazdaságban is az első számú partnere Magyarországnak, az export tavaly 1,3 milliárd eurót tett ki, a kapcsolatokat pedig tovább erősíti a német mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, Christian Schmidttel pénteken aláírt megállapodás az agrárdigitalizációs együttműködésről - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a közmédiának pénteken a berlini Nemzetközi Zöld Héten (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vásárán.
Szerző(k): MTIMajdnem 10 milliárd forintos közvetett kárral lehet számolni a madárinfluenza miatt - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxJanuár 20-tól felfüggeszti a juh- és kecsketartó telepek korszerűsítésére kiírt vidékfejlesztési pályázatot az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség. Az intézkedés oka, hogy kimerül a kötelezettségvállalási keret.
Szerző(k): portfolio.huA madárinfluenza miatt gyakorlatilag eltűnt a kínálatból a kacsa- és a libahús, a vásárlók még jóval a korábbi ár felett sem juthatnak a kívánt áruhoz - írta pénteki számában a Magyar Idők.
Szerző(k): MTI