Most két kézzel kapkodnak ezekért a szakemberekért
Lesznek olyan munkakörök, amelyek lényegében teljesen eltűnnek a technológiai fejlődés következtében, míg más szektorokban a milliós fizetések ellenére is nehéz lesz szakembert találni.

A hazai vállalatok kétharmada kacérkodik a mesterséges intelligenciával
AZ EY nemzetközi kutatása szerint aki még nem használ mesterséges intelligenciát, már az is annak bevezetésén gondolkodik.
Hollywoodban küzdelem indult a mesterséges intelligencia ellen
A hollywoodi filmes és televíziós személyzetet képviselő szakszervezet kedden közölte, hogy három évre szóló előzetes megállapodást kötött a nagy stúdiókkal, amely magában foglalja az elfogadott béremelést és a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával szembeni védőkorlátokat.
Ők döntenek arról, hogy mi legyen a mesterséges intelligenciával
A Deloitte szakértője szerint az értékteremtés és a méretnövelés érdekében a vállalkozásoknak ki kell választaniuk az egyedi igényeiknek megfelelő megoldásokat.
Ezeket a nyelveket már fölösleges megtanulnia
Ha volt is otthon szótára ezekhez a nyelvekhez, A Google Fordító mostantól kiváltja őket.