Több mint 8 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére egy év alatt, de a középvezetők körében csupán 4 százalékos volt az átlagos bérnövekedés.
Szerző(k): Tér DiánaTöbb mint 3-as erősségű földrengés volt Ukrajnában, amit például Tiszabecsen is érezni lehetett. Egyelőre károkról nem érkezett bejelentés.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzerdára virradóra 3125 új fertőzöttet igazoltak, közel kétszer annyit mint egy nappal korábban. Elhunyt 36 beteg, 8 fővel kevesebb, mint egy napja. Már az elvégzett tesztek 16,5százaléka pozitív.
Szerző(k): Szepesi AnitaGyorsan telepíthető orvosi eszközökkel és mobil infrastruktúrával segíti a magyar kormány az Ugandában fekvő fertőző és krónikus betegek ellátását.
Szerző(k): Tér DiánaA román államháztartási hiány szeptember végén a román bruttó hazai termék (GDP) 3,77 százalékát tette ki, ami 2,6 százalékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte kedden a román pénzügyminisztérium.
Szerző(k): Szabó DánielVidéken továbbra is rendkívül erős a belföldi turizmus, a fővárosi idegenforgalom a kiemelkedő minőségű új szállodáknak és az ebből adódó növekvő átlagáraknak köszönhetően elsőként állhat a talpra régión belül - derül ki a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó kutatásaiból. Laurent Lassier, a CBRE szakértője szerint a nemzetközi vakcinaútlevél bevezetésével a jövő év tavaszára az idegenforgalom elérheti a pandémia előtti értékeket is.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb településen megnőtt a légszennyezettség a szálló por miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKeddre virradóra 1701 új fertőzöttet igazoltak, 44 beteg elhunyt a koronavirus.gov.hu adatai szerint. Az elhunytak száma egy hét alatt csaknem háromszorosára nőtt. A kórházi betegek száma egy nap alatt csaknem 100 fővel, a lélegeztetetteké 6 fővel gyarapodott. Az elvégzett tesztek 15,5 százaléka bizonyult pozitívnak, ilyen magas arányt utoljára április közepén mértek.
Szerző(k): Szepesi Anita