NATO: ebben a szegmensben Magyarország az éllovas
Az összes NATO-tagállam közül Magyarország költötte 2022-ben védelmi költségvetés-arányosan a legtöbb pénzt haditechnikai eszközökre – derült ki a NATO friss éves jelentéséből.
NATO: ebben a szegmensben Magyarország az éllovas
Az összes NATO-tagállam közül Magyarország költötte 2022-ben védelmi költségvetés-arányosan a legtöbb pénzt haditechnikai eszközökre – derült ki a NATO friss éves jelentéséből.
GMO vita: Együtt néz farkasszemet Brüsszellel Berlin és Budapest
Elkezdődött az Európai Unió egyik legnehezebb vitája, amelynek tétje, hogy az új génszerkesztési technológiák (NGT), elsősorban az új növénynemesítési technológiák új, megengedőbb szabályozást kapnak-e a jövőben. Brüsszel júniusban mutatja be végső javaslatát, de az egyeztetések során Németország, Magyarország és Ciprus már bejelentette, nagyon szigorú feltételek mellett támogatnak bármilyen irányelv-módosítást.
Újra merünk költekezni, új autókra is telik
Februárban tovább nőtt az új autók forgalomba helyezése az Európai Unióban.
Minden harmadik ember létminimum alatt élhet Magyarországon
A magyarok 30 százaléka élt a létminimum alatt 2020-ban, ami a legfrissebb nyilvános adat a magyarországi lakosság életszínvonaláról, ugyanis a KSH 2015 óta nem osztja meg a statisztikákat.
Európában már nem divat 30 alatt anyává válni
Az Európai Unióban az elmúlt három évtizedben évente több mint 4 millió gyermek született, de ezek a számok csökkenő tendenciát mutatnak, és emellett a termékenység is igencsak eltérő az országokban. A 2021-es évben született 4,09 millió csecsemő a második legalacsonyabb szám 1960 óta.