Jó hírt kapnak a nyugdíjasok: vége a hangoskodásnak
Egyre több társasház dönthet úgy itthon, hogy az airbnb-zést (rövid távú lakáskiadás) közgyűlési határozattal tiltja meg. A lehetőségre már ügyvédi irodák is lecsaptak - írja a Figyelő.
Jó hírt kapnak a nyugdíjasok: vége a hangoskodásnak
Egyre több társasház dönthet úgy itthon, hogy az airbnb-zést (rövid távú lakáskiadás) közgyűlési határozattal tiltja meg. A lehetőségre már ügyvédi irodák is lecsaptak - írja a Figyelő.
Lassan felpöröghet a lakásépítés
A lakásépítési engedélyek növekedése miatt jövőre 16 ezer, 2018-ban pedig 20 ezer új lakás átadására lehet számítani. A piacot azonban lassíthatja a kapacitáshiány.
A csok még nem csinált csodát
Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21 414 volt, ami csaknem két és félszerese annak - 148,5 százalékkal több -, mint amennyi a múlt év azonos időszakában volt - jelentette a KSH.
Cafeteria: számos változás jön, jó, ha tisztában van vele!
Így festenek a pénteken az Országgyűlés elé került a 2017-es adótörvényeknek a cafeteriát érintő módosítói - Fata László cafeteriaszakértő összefoglalója alapján.
Drága lakásokat vesznek itthon a külföldiek
Az év első kilenc hónapjában a Magyarországon eladott lakások 2,4 százalékát vásárolták meg külföldiek, holott az első negyedévben még egy százalék alatt volt ez az arány - idézi csütörtöki számában a Világgazdaság Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét.