A rolleres iparág globális legnagyobbjának számító Lime bejelentette, hogy 12 fontos városból is kivonul és elbocsátja munkavállalói hetedét. Emellett megpróbálnak végre nyereségesen működni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHiába ígérte be a XIII. kerületi önkormányzat, mégsem készült el 2019-re az a traffipax-kapu, amely a Váci úti gyorsulási versenyek megakadályozását lenne hivatott elérni, a telepítés egy évet is csúszhat - írja a 444 egy Facebook-hozzászólás alapján, amelynek írója állítólag az önkormányzattól kapott tájékoztatást. Az önkormányzat lapunkkal ugyanakkor azt közölte, hogy nem ők a felelősek a késedelemért, a pénzt ugyanis átutalták a fővárosnak.
Szerző(k): Szász PéterMár van olyan Mol-kút, ahol a tankolás után a kútoszlopnál lehet fizetni, a bisztrószerű Fresh Cornerekkel pedig a gyorsétteremláncoknak és kávézóláncoknak üzen hadat a magyar olajcég - mondta a Napi.hu-nak Orosz András, a Mol Nyrt. kiskereskedelmi üzletágának vezetője.
Szerző(k): Csernátony CsabaMegkezdődnek az egyeztetések az idei évre szóló béremelésről a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV). A főpolgármesteri hivatalban egyelőre tíz százalék körüli egységes emeléssel számolnak.
Szerző(k): Rácz GergőSzlovákiában 2020 eleje óta a kétórás késések után visszajár a vasúti jegy teljes ára a vonalak egy részén. A rövidebb késések esetén az ár egy részét kapják vissza az utasok.
Szerző(k): Barabás JúliaMiközben egy budapesti autós számára komoly nehézségekbe ütközik, ha Pest megyei matrica nélkül szeretné elhagyni a várost - így gyakorlatilag kihajtási díjat szednek tőlük -, vidéken több város megússza, hogy a környékén épült gyorsforgalmi út fizetős legyen - írja a G7, amely szerint ebben is benne van a politika, a kormány pedig érdekei szerint hajlítja a szabályokat.
Szerző(k): Szász PéterMinimum 15 százalékos alapbér emelést tart szükségesnek a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a Volánbusz Zrt.-nél az idén, részben a munkavállalók keresetei között tapasztalható regionális különbségek csökkentése, részben pedig az elvándorlás megállítása miatt - mondta Dobi István a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek. Ha nem kapnak megfelelő ajánlatot, felmérik a sztrájk lehetőségét.
Szerző(k): Szabó DánielA Wizz Air járatai nem érinti az Irak és Irán légterében kialakult válság, a veszélyes régiót elkerülik. A társaság szerint ha bármi változik, arról értesíti utasait.
Szerző(k): Rácz Gergő