Egy márciustól május végéig tartó tanácsadásra 8 millió forintot fizetett az NGM - ez napi 87 ezer forint jelent.
Szerző(k): Csernátony CsabaJelenleg mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi útépítés kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás van folyamatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél, így többek között az M0-M4-es Üllő-Cegléd, az M2-es Budapest-Vác, az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki (országhatár), az M44-es Tiszakürt-Kondoros gyorsforgalmi út, vagy a 21-es főút Nógrád megyei szakaszaira vonatkozóan - közölte Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója.
Szerző(k): MTIAz Állami Egészségügyi Ellátó Központ - mint a központosított közbeszerzésre feljogosított szervezet - több mint 6 milliárd forint becsült értékben írt ki közbeszerzést a magyarországi fekvőbeteg ellátó intézmények gyógyszerellátására.
Szerző(k): Németh GézaA Magyar Állami Operaház nyílt közbeszerzést írt ki az Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma kivitelezésére. A becsült ellenérték nettó 7 milliárd forint.
Szerző(k): Németh GézaKettősség látható az állami autóvásárlásoknál: míg a kormány a racionális és spórolós arcát mutatja, a kisebb beszerzések között néha érthetetlen pazarlást látni.
Szerző(k): Szász PéterMostanában az útépítésre kiírt pályázatok annak kedveznek, akinek a legközelebb van aszfaltkeverő telepe. Kilométerenként akár egymilliárd forinttal drágább ajánlat is tud nyerni, akkora súlya lett a telep helyének. Ezt a módszert egyszer már az EU is büntette - írja a 444.
Szerző(k): EconomxEgyetlen ajánlattevőként a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. nyerte a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) - a kormány által kijelölt központi beszerző szerv - nyílt közbeszerzését, amely 20 személykocsira szólt úgy, hogy azok száma 30 százalékkal növekedhet.
Szerző(k): EconomxEgy különösen arcra és dekoltázsra ajánlott naptejet szerzett be nagy tételben, összesen 7,6 millió forintért a Honvédelmi Minisztérium (HM) – írta a kormányzati oldalon közzétett szerződések adatai alapján a Magya Nemzet.
Szerző(k): Economx