A tavalyi szlovák költségvetési hiány a tervezettnél jóval kisebb volt - közölte a szlovák pénzügyminiszter.
Szerző(k): MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás központi alrendszerének 2015-ös alakulásáról ad ki gyorstájékoztatást, valamint ipari, kiskereskedelmi és munkaerő-piaci adatok is megjelennek a jövő héten.
Szerző(k): MTIA nemzetgazdasági miniszter döntése alapján közel hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap költségvetési forrásból 14 magyarországi vállalat, a beruházások nyomán közel 500 új munkahely jön létre - közölte a tárca.
Szerző(k): MTIA budapesti városvezetésnek már beleszólása sincs abba, hogy mi épül a magyar fővárosban, még akkor sem, ha az ehhez szükséges terület a Fővárosi Önkormányzat tulajdona. A közvilágítástól kezdve a patkányirtásig mindenre sokkal kevesebb pénz jut az elolvadó büdzséből.
Szerző(k): EconomxA kormány publikálta, hogy milyen költségvetési mozgástérrel kalkulálhatnak az egyes minisztériumok 2017-ben és 2018-ban.
Szerző(k): Domokos LászlóÁtcsoportosításokról döntött a kormány a Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata keretében, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Szerző(k): MTIKomoly anyagi károkat okozott Oroszországnak az ukrán menekültek befogadása.
Szerző(k): Barabás T. JánosNémetországban jövőre legalább 17 milliárd euró közpénzt fordítanak a menedékkérők ellátására a feladatért felelős tartományi kormányok a Die Welt című lap keddi összeállítása szerint.
Szerző(k): MTI