Menekültek és a migránsáradat lesz 2016 legnagyobb kihívása – mondta Orbán Viktor ma a parlamentben. A kormányfő az oktatás kapcsán annyit mondott, hogy megegyezésre törekszenek a pedagógusokkal.
Szerző(k): EconomxAz előremenekülés utolsó fázisában került Budapest a 2016-os költségvetés tervezete szerint. Érdemi fejlesztések nincsenek, a felújításokhoz a vagyon felélése és hitelfelvétel szükséges. A sanyarú helyzetet a főpolgármester jegyezte költségvetési terv sem igyekszik szépíteni, láthatóan nem bánták, hogy a kormánynak címezve helyekén vastagon fogott a ceruza. Az idei hiány 85 milliárd forint lesz.
Szerző(k): Papp ZsoltKét nap alatt 11 milliárd forintot vett ki a költségvetés tartalékából a kormány, ingyenes kéményseprésre, az olimpiai álmok megvalósítására és a Rogán-minisztérium működésére.
Szerző(k): Papp ZsoltMagyarországon a kormányzati szektor hiányának csökkenésében kezdetben az elsődleges költségvetési egyenleg többletének volt döntő súlya, majd a kamatkiadások is nagy szerepet játszottak. A hiánycsökkentés alacsonyabb adócentralizáció mellett ment végbe, mint az a 2000-es évek második felére jellemző volt. Az adószerkezetben is jelentős változások történtek: nőtt a fogyasztást terhelő adók súlya, csökkent a munkajövedelmek adóterhelése. A kamatkiadások markáns csökkenését segítette a mérséklődő adósságráta, a javuló országkockázat és a jegybanki kamatcsökkentés.
Szerző(k): EconomxAláírásgyűjtő kampányt indít hamarosan Az egészségügy nemzeti ügy címmel a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz). Társadalmi támogatást akarnak javaslataikhoz, melyekkel a kormányhoz fordulnak az élhető, fenntartható és a betegbiztonságot garantáló egészségügy megteremtése, az ehhez szükséges finanszírozási feltételek megvitatása érdekében.
Szerző(k): EconomxBarack Obama kedden délelőtt előterjesztette az Egyesült Államok 2017-es pénzügyi költségvetését, amelynek összege 4,1 ezer milliárd dollár.
Szerző(k): MTI-EcoMi a közös a szociális béremelésben, az olimpiai pályázat és a Makovecz-életmű gondozásban? Mindhárom területre külön-külön milliárdokat akar már az idén költeni a kormány, de nincs rá fedezet a 2016-os költségvetésben.
Szerző(k): Papp ZsoltA nyugati szankciók bevezetése óta első ízben készül kötvénykibocsátásra a nemzetközi piacon az orosz állam. Ha sikerülne, ráadásul a korábbinál alacsonyabb hozamok mellett eladni az orosz kötvényeket, akkor megkérdőjelezheti a szankciók működőképességét.
Szerző(k): Economx